Komló történetének legnagyobb rendezvényére készül

Polics József, Komló polgármestere 2011. május 25-én sajtótájékoztatón jelentette be: a neves tájfutó világbajnokság, a WMOC rendezési jogát idén a Baranya Megyei Tájékozódási Futó Szövetség nyerte – az esemény rövid távú döntőjének a második versenynapon pedig Komló ad otthont.

– Rendkívül büszkék vagyunk arra, hogy a városunk egyre inkább kiemelkedik az előző években megszokott szürkeségből; vissza sem tudok emlékezni, hogy mikor volt a városunkban egy ekkora horderejű rendezvény – mondta Polics József

A Mecsekben megrendezésre kerülő világverseny második napja óriási lehetőséget ad Komló számára: mintegy 3600 versenyzőt láthat vendégül, a világ minden földrészéről, akik kemény versenyen mérkőznek majd meg a rövid távú szakasz győzelméért.

– Méltóképpen szeretnénk fogadni őket, ezért az önkormányzat, a verseny szelleméhez igazodva, rövid távú közmunkaprogramot szervezett, amelynek keretében kicsinosítjuk a köztereket és az útvonalakat. Örülünk, hogy erre az egy napra ilyen nagy figyelem koncentrálódik Komlóra: most végre megmutathatjuk, hogy a városunk egy élettel teli, pezsgő hely, ahová érdemes eljönni, akár futva, akár lassan sétálva – tette hozzá Polics József.

A verseny szervezői elmondták: a szövetség 2007-ben pályázta meg a WMOC idei rendezési jogát, hiszen nagy lehetőséget láttak ebben a megye számára is.

– Nem csupán a presztízse, hanem a gyakorlati haszna is magas ennek a versenynek – mondta dr. Kiss Endre, a Baranya Megyei Tájékozódási Futó Szövetség elnökségi tagja. – Mintegy 3600 versenyző tartózkodik a megyében a verseny alatt kilenc napig; ez 30-32 ezer vendégéjszakát jelent. Ráadásul a versenyzők és a kísérőik a részvétel mellett megtekintik a megye és Pécs nevezetességeit, részt vesznek kulturális és turisztikai programokban is, így az egésznek a gazdasági vonatkozása mellett komoly turisztikai hozadéka is van.