Le Tour De Cure 2. etap- Gördülő Kerekek Fesztiválja Hosszúhetény

2011. Május 28.-án először rendeztük meg a „Gördülő Kerekek Fesztiválja” című programunkat Hosszúhetényben hagyományteremtő szándékkal. Erre a rendezvényre mindenkinek az érkezését gördülő keréken, akár kerékpáron, akár babakocsin, akár gördeszkán vártuk annak érdekében, hogy egy közös gördülésben vegyünk részt a Mozitól a Hetény Szoborig és vissza. A program egyébként egy egészségügyi szűrésekkel tarkított szabadtéri rendezvény és road-show, így jellegéből adódóan Hosszúhetény civil szervezeteinek (tánccsoportoknak, sportolóknak, fiatal művész tehetségeknek stb.) biztosított fellépési lehetőséget, így segítve népszerűsítésükben, önmegvalósításukban. Alapítványunk célja a rendezvénnyel, hogy a fellépő helyi civil szervezeteknek nőjön az ismertsége, nagyobb esélyekkel szerezhessenek támogatókat és az adó 1%.-t. A Tour De Cure etapokon minden alkalommal végzünk egészségügyi szűréseket is, így Dr. Kiss Andrea háziorvos rendelőjében már délután kettő órától álldogáltak a „bátrak” és izgatottan vártak az egészségügyi vizsgálatokra. Így miközben a színpadon zajlottak az események, Réfiné Hegyi Katalin védőnő és lányai is tették a dolgukat és többtucat helyi lakos egészségügyi állapotát vizsgálták meg.

A Hosszúhetényi programon többek között fellépett a Népi Együttes Ifjúsági Tánccsoportja Lázárné Szabó Emese vezetésével, a Zeneiskola Ifjúsági Zenészei Wunderlich Jánosné vezényletével, hallhattuk Léberné Éliás Ágnes vezette Gyermek Gitár Együttest, ott volt a Hosszúhetényi Karate Klub valamint két mesemondót is meghallgathattunk, Pálinkás Annát és Wágner Bettinát. A programon minden fellépő oklevelet, csokit, ill. müzli szeletet kapott díjazáskent, valamint az önkéntes szervezők üdítőitallal is kínálták őket. Persze a felnőttekre és a kísérőkre is gondoltunk, mert mindenki jóllakott Balikó Zoltán ínyenc módon titkosan fűszerezett és piros ropogósra sütött „Grúber kolbászából”. De legnagyobb népszerűséget mégis Kovács Györgyné- Vali Néni mini lángosa élvezte, hiszen ez olyan kapós volt, hogy délutánra már pót-dagasztást kellett eszközölni annak érdekében, hogy a későn érkezőknek is jusson. Majdnem erre a sorsa jutott Dr. Csörnyei László polgármester úr is, aki sajnos az elejéről lemaradt, de nem kimaradt, mert szerencsére a szervezők róla is gondoskodtak. Úgyhogy ő is megkóstolhatta a sok finomságot, és elégedetten nyugtázta, hogy szeretné, ha ősszel is lenne folytatása a programnak. A programra mint ötletgazda kilátogatott a Tour De Pécs főszervezője Herke Szabolcs is, akinél Bencsikné Takács Márta alpolgármester asszony lobbyzott, hiszen ne felejtsük: Összel nemzetközi országúti kritérium kerékpárversenyt rendez településünk! A program végén mindenki jóllakottan és elégedetten távozott, annak ellenére, hogy az időjárás sajnos nem fogadta kegyeibe a rendezvényt, így az esti gördülést sajnos az időjárási körülmények miatt el kellett halasztanunk.

A hosszúhetényi rendezvények folytatódnak, hiszen a Hosszúhetényi Önkormányzat támogatásával Dr. Kiss Andrea háziorvos Dr. Szalai Gábor radiológus, dr. Vörös Ágnes és a Hosszúhetény Fejlődéséért Alapítvány közreműködésével 2009. után idén ősszel ismét lesz településünkön ingyenes egészségügyi szűrés a Pécsi Tudományegyetem szűrőbuszával, továbbá kerékpáros kritérium versenyt is rendezünk a Zengő Kerékpáros Egyesülettel közös szervezésben. Várunk minden résztvevőt, nézőt, szurkolót, főleg azért, mert a kerékpárverseny kísérőautóiból értékes ajándékokkal lepjük majd meg a nézőket, érdeklődőket. Érdemes lesz mindenkinek szurkolni!!!