Összefognak a kárpát-medencei civil szervezetek

A Kárpát-medencei Civil Hálót is létrehozó fórum alakult Civil Együttműködési Tanácskozás (CET) néven kedden Budapesten. A mostani egyeztetést a Civil Összefogás Fórum és a Magyar Civil Szervezetek Erdélyi Szövetsége kezdeményezte és hívta össze.

A magyar civil szervezetek hosszú évek ót vártak arra a pillanatra, hogy elkezdődjön az intenzív együttműködés az anyaországi és a külhoni civil tömörülések között – mondta Szászfalvi László, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium civil és egyházi ügyekért felelős államtitkára a tanácskozást megelőző sajtótájékoztatón.    

Mint hozzátette: mindenképpen szükség van olyan fórumra, amelyen el tud indulni egy közös gondolkodás, együttműködés. A kormány a maga eszközeivel ezt igyekszik majd segíteni – mutatott rá.

Répás Zsuzsanna nemzetpolitikai helyettes államtitkár hangsúlyozta: az új nemzetpolitika elsősorban új szemléletet jelent, ezzel az új szemlélettel kíván a kormányzat az anyaországi és a külhoni civilek felé nyitni. “Nekünk a civilek a legfontosabb segítőtársaink” – fogalmazott, hozzátéve: más lehetőségeik vannak, más megközelítési módokat tudnak alkalmazni.

Véleménye szerint a civilek azokon a területeken tudnak nemzetpolitikai szempontból is eredményeket elérni, amelyek “a kormányzat számára nem nyitottak”. A kormánynak az a legfontosabb feladata, hogy olyan jó együttműködést alakítson ki a civilekkel, hogy egymástól függetlenül, de egymásról tudva és segítve legyenek képesek előrehaladni – tette hozzá Répás Zsuzsanna.

Latorcai Csaba, a nemzetiségi és társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár azzal indokolta a kezdeményezés felkarolását, hogy a határon innen és túl is keresik a kapcsolatot egymással a civilek, ám ezek a kezdeményezések sokszor nem érnek célt. Szerinte ennek az lehet az oka, hogy nem rendelkeznek a szervezetek azokkal az alapvető információkkal, amelyek alapján a partnerség megkezdhető. Ezért hívták meg a Kárpát-medencéből azokat a jelentősebb szervezeteket, amelyek motorjai lehetnek ezen kezdeményezések felkarolásának – fogalmazott a helyettes államtitkár.

Bodó Barna, a Magyar Civil Szervezetek Erdélyi Szövetségének elnöke szerint a civileknek ki kell lépniük a hagyományos értelmező, értékelő szerepből és alanyi jogon be kell lépniük a közigazgatási rendszerekbe.

Csizmadia László, a Civil Összefogás Fórum alapítója és szóvivője szerint téves az a felfogás, hogy a civilek feladata az ellenzékiség lenne.

A tanácskozás közös nyilatkozat elfogadásával zárult kedden délután.

Forrás: MTI