Bűnelkövetők kapnak új esélyt Baranyában

„Tudás-Érték-Tapasztalat” – ezt a címet viseli a most indult program, mely abban segít, hogy bűnelkövetők vissza tudjanak illeszkedni a társadalomba. 18-40 év közötti pártfogó felügyelet alatt állók előtt nyitja meg az utat affelé, hogy sikerüljön elhelyezkedniük a munkaerőpiacon és rendbejöjjön az életük.

Ez a különleges integrációs program 109.115.550 forintos támogatást nyert egy TÁMOP-pályázaton. Konzorciumi formában három szervezet a kedvezményezett Ifjúságért Egyesület, a Baranya Ifjúságáért Nonprofit Kft. és a Dél-Dunántúli Regionális Forrásközpont Nonprofit Kft. – bonyolítja le. Más szakmai megvalósítók, képző intézmények és foglalkoztatók közreműködésével 32 hónapon keresztül segítik majd a pártfogoltakat annak érdekében, hogy azok felhagyjanak törvénytelen életmódjukkal, megváltozzanak, visszailleszkedjenek a társadalomba, és idővel munkába álljanak. A program célja továbbá az is, hogy a peremre szorultak és a társadalom ne kölcsönösen ellenségesen viszonyuljon egymáshoz.

A közelmúltban csapatépítő tréningen ismerkedtek meg egymással a hivatásos pártfogók és azok a civilszervezet-képviselők, akik majd a bűnelkövetők pszichológiai-szociális mentorai lesznek – mondja a tréning szakmai vezetője. Scholtz Péter szerint e mentorok szerepe és elkötelezettsége a program hossza és a célcsoport sajátosságai miatt különösen jelentős, ezért volt szükség erre a csapatépítésre is. A következőkben pedig kiválasztják a közös munkába bevonható 50 pártfogoltat, akik számára aztán egyéni fejlesztési terveket dolgoznak ki, valamint csoportos fejlesztő képzést is kínálnak. A résztvevők szociális és életvezetési tanácsokat kapnak, álláskeresési technikákat sajátíthatnak el, s mindezen felül olyan szakmákat tanulnak, amelyekkel jó eséllyel tudnak munkához jutni: a 2-6 hónapos tanfolyamok révén konyhai kisegítő, gyorséttermi és ételeladó, szakács, parkgondozó, takarító, illetve vállalkozó válhat belőlük.  A fejlesztést végző szakemberek később a munkahely-keresésben és az ottani beilleszkedésben is segítik majd őket.

Nagy Szidónia projektmenedzser szerint nagy szükség van az olyan programokra, amelyek komplex szolgáltatással segítik a hátrányos helyzetű csoportokat. Ez különösen igaz a TÉT program célcsoportjára, a társadalmi szegregáció szempontjából veszélyeztetett pártfogó felügyelet alatt álló fiatalokra is, akik sok esetben önértékelési zavarokkal, motivációhiánnyal küzdenek. Kulturális és szociális hátrányokkal terheltek és előítélettel viseltetnek a társadalommal szemben. Ahhoz, hogy sikeres legyen a program, nemcsak a célcsoporttal kell foglalkozni, hanem érdekeltté kell tenni a foglalkoztatói szférát is. Így nagy hangsúlyt kap a munkáltatók alapos felkészítése is.