Több mint 100 millió forintból vízkár-megelőző beruházás kezdődött Bátaapátiban

Elkerülheti az újabb belterületi vízkárokat Bátaapáti. A Tolna megyei község önkormányzata a Dél-dunántúli Operatív Programnak köszönhetően sikeres pályázat megvalósítását kezdte meg: a „Bátaapáti település belterületének védelmét szolgáló vízvédelmi rendszer fejlesztése” című projekt a helyieket egyre gyakrabban és súlyosabban érintő problémát old meg. 

Bátaapáti az elmúlt években jelentős fejlődésnek indult, köszönhetően azoknak a bevételeknek, melyek a radioaktív hulladékok elhelyezésére létesített tároló kapcsán érkeznek az önkormányzathoz.  Ám a községnek azért gondjai is akadnak – azok közül is az egyik legkomolyabbat az árvizek jelentik, melyek a belterületén keresztülfolyó patakokon vonulnak le. Az árhullámok ugyanis lakóépületeket, kiskerteket rongálnak meg, utakat, közművezetékeket, sőt emberi életeket veszélyeztetnek, iszappal, uszadékkal öntik el a sportpályát és a part menti területeket, továbbá megnehezítik a radioaktívhulladék-tároló megközelítését is.

Mivel az árvizek egyre gyakrabban fordultak elő és egyre nagyobb károkat okoztak, az önkormányzat számára bizonyossá vált, hogy e probléma megszüntetése kizárólag a vízfolyások medreinek korszerű, vízkár-elhárítási, természetvédelmi és rekreációs szempontokat is figyelembe vevő rendezésével valósítható meg.

A 100.482.039 Ft-os pályázati támogatás segítségével, most elindult munka három vízfolyást érint: a Hutai-patakot, a Köves-patakot és a Hűvösvölgyi-árkot. A projekt keretében összesen több mint két és fél kilométer hosszban újítják fel a vízelvezető árkokat. A cél az, hogy a település belterülete a vízkárral szemben a lehető legmagasabb szinten védve legyen.

– A tervek szerint 2013 tavaszára ér véget a beruházás – mondja Darabos Józsefné polgármester. – A fejlesztés eredményeképpen ráadásul nemcsak az emberek, a belterületi úthálózat, a járdák, az árvizekkel érintett lakóépületek és közintézmények biztonsága növekszik nagymértékben. Mindez újabb lendületet is adhat a községnek, hiszen az eddig – a gyakori elöntések miatt – ki nem használt területek rekreációs, közösségi és mezőgazdasági célú hasznosítása is lehetővé válik. Azáltal pedig Bátaapátit még szebbé, sokszínűbbé, élhetőbbé és vonzóbbá tudjuk tenni.

Bátaapáti Község Önkormányzata

7164 Bátaapáti, Petőfi út 2.

polghiv@bataapati.hu

www.bataapati.hu    

www.ujszechenyiterv.gov.hu