GYAKORLATI TAPASZTALATOK A MÉLYSZEGÉNYSÉGRŐL – BUDAPESTI EGYETEMISTÁK LÁTOGATÁSA AZ ORMÁNSÁGBAN

Az Ifjúságért Egyesület Sellyei Kistérségben megvalósított „Mindenre van megoldás” című modellprogramja koordinálta azt a kétnapos baranyai terepgyakorlatot, melyen a Corvinus Egyetem hallgatói vettek részt. A 35 magyar és külföldi egyetemista – akik szociológiát, közgazdaságtant, pszichológiát, illetve politológiát hallgatnak a budapesti intézményben – többek között ellátogatott az Ormánságba. A csoport felkereste azokat a településeket is, amelyeken a „Mindenre van megoldás” elnevezésű pályázati projekt segítségével szegénységben élő, adóssággal küzdő egyének, családok igyekeznek úrrá lenni nehézségeiken.

A fővárosban tanuló egyetemistákat oktatójuk kísérte el a terepgyakorlatra. A fiatalok Ladányi János tanár-szociológus szemináriumaira járnak, és a szegénység és etnicitás problematikájával, valamint az úgynevezett társadalom alatti osztályokkal foglalkoznak. A fiatalok pécsi bányászkolóniák után ormánsági településeket látogattak meg. Magyarmecskén az iskolaigazgató, Gilvánfán és Sellyén pedig a polgármesterek, intézményvezetők és a térségben dolgozó civil szervezetek munkatársai adtak rövid tájékoztatást a kistérség helyzetéről, a falvak problémáiról, az ott kezdeményezett programokról, fejlesztési elképzelésekről. A beszámolók kitértek a már említett TÁMOP projektbe bevont háztartások helyzetére és a programban kapott segítséggel történt fejlesztési eredményekre, különös tekintettel az adósságterheik terén tapasztalt kedvező tendenciákra, valamint a pénzkezelési szokásaikban tapasztalható pozitív változásokra. Az egyetemista csoport a helyi lakosokkal is igyekezett kapcsolatba kerülni – annak ellenére, hogy a külföldi hallgatók csak nehezen tudtak kommunikálni az idegennyelvet nem beszélő emberekkel.

Ladányi János szerint nagyon hasznosak az efféle utak, mert az egyetemi tanulmányoknak csak úgy van értelme, ha az elméleti tananyagot a valós életről alkotott kép is kiegészíti. Elmondása szerint hallgatói sok társadalomelméleti és -statisztikai szakirodalmat olvastak már, de mivel még sosem jártak ilyen terepen, megdöbbentette őket a helyi valóság. – Még sosem láttak falusi szegénytelepeket, gettósodó falvakat, ilyen szegénységet, hiszen jobbára jómódú külföldi egyetemistákról van szó. Előre felkészítettem őket arra, hogy az előítéleteiket félretéve hogyan viselkedjenek ezeken a településeken. Mondtam nekik például, hogy csak azokról az emberekről készíthetnek fotókat, akik hozzájárulnak ahhoz. Amint azt valaki ellenzi, azonnal el kell tenniük a fényképezőt.

Ladányi János szerint több értelme is volt a látogatásnak. Egyrészt mindenképpen az, hogy a leendő szakemberek képet kaphattak a valóságról. Másrészt pedig a szociológus hasznosnak tartja, hogy a hallgatói tényleg megvalósítanák a terepgyakorlaton megfogalmazott terveiket. Többen ugyanis úgy döntöttek, szívesen visszatérnének majd az Ormánságba, hogy az ott élőknek nyelvórákat adnak.

Az Ifjúságért Egyesület projektje 58.294.805 forintos támogatásból valósul meg, két éven át.  Célja, hogy a szegénységben élő egyéneknek és családoknak nyújtott komplex támogatással hozzájáruljon a hatékony háztartás-gazdálkodásukhoz, adósságterheik megfelelő kezeléséhez, tartozásaik rendezéséhez, mégpedig úgy, hogy ezzel párhuzamosan a munkaerő-piaci helyzetük is javuljon. A projekt megvalósítói a Sellyei Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat, a Dél-dunántúli Regionális Forrásközpont Szolgáltató Nonprofit Kft., valamint a Szociális Háló Egyesület.