Voksokból otthon a Misina Állatmenhelyen Pécsett – A DRB Bank adományából macskaházzal gazdagodott a majorság

A Mikulás személyesen látogat el december 8-án a pécsi Misina Állatmenhelyre, hogy az Állatok karácsonyán a menhelyi cicáknak átadhassa új otthonukat. A macskaház mostanra szinte teljesen elkészült, köszönhetően a Dél-Dunántúli Regionális Bank és egy magányszemély adományának.  A pénzintézet nyereményjátékán ugyanis 10 jelölt szervezet közül a Misina Természet- és Állatvédő Egyesület gyűjtötte be a legtöbb szavazatot, kiérdemelve ezzel a bank által felajánlott kétmillió forintot.

– Eddig is folyamatosan fogadtunk be cicákat, de sajnos nagyon szűkösen fértek el – mondja Farkas Tamás, a Misina Természet- és Állatvédő Egyesület elnöke. – Nagyon jól jött ez az adomány! Úgy döntöttünk, egy részét új macskaház építésére költjük. Egy másik támogatásból már vásároltunk a cicáknak két faházat, most pedig lehetőségünk nyílt arra, hogy két 4×4 méteres kifutót is építhessünk nekik. A házak már állnak, még egy-két nap, és a kifutó bekerítésével is elkészülünk. Akkor pedig már jöhet a Mikulás!

A hat és fél hektáros területen fekvő állatmenhely több mint egy évtizede fogadja a gazdit kereső állatokat. Az, hogy naponta több száz állatot látnak el, Farkas Tamás szerint hatalmas anyagi terhet jelent: – Bőven van mire költenünk a DRB Banktól kapott pénzt! Havonta mintegy hatmillió forint a kiadásunk. Ezt kisebb részben az állatok egészségügyi ellátása teszi ki, nagyobb részben pedig az élelmezésük, ellátásuk. Mivel kutyákon és macskákon kívül patás állatok – többek között lovak – is vannak nálunk, igyekszünk azzal csökkenteni a takarmányköltségeinket, hogy a DRB-adomány egy részéből legelőt is bővítünk. Jelentős megtakarítást jelenthet ez, ha arra gondolunk, hogy az aszályos időszak miatt a széna-szalma ára szinte a duplájára nőtt. Úgyhogy nagyon köszönjük a ránk bízott állatok nevében is a banktól kapott anyagi segítséget, és persze a több mint ötezer Facebook-szavazatot!

A DRB Bank Facebook-nyereményjátékát az 55. születésnapi kampánya részeként indította el. Tíz dél-dunántúli civil szervezet versengett az adományért, amely ezúttal kétmillió forint volt. – Tavaly Civil Karácsony elnevezéssel már szerveztünk hasonló játékot – mondja a DRB Bank igazgatósági elnöke, dr. Szalai Zsolt. – Az akkor nagyszerűen sikerült. Ezen felbátorodva döntöttünk úgy, hogy idén – bár mi ünnepeljük a születésnapunkat – újra felajánlunk egy közösségnek egy nagyobb összeget. Hiszen a mottónk „Együtt, sikeresen”, és mi ezt komolyan is gondoljuk. Hisszük, hogy csakis akkor lehetünk sikeresek, ha elsősorban adunk, és csak másodsorban várunk el másoktól valamit. Fontos elv kellene, hogy legyen ez a társadalomban, ezért mi a hozzáállásunkkal példát szeretnénk mutatni.

A DBR Bank ígéri, jövőre is indít ehhez hasonló akciókat. Az eddigi tapasztalatok ugyanis pozitívak: azzal, hogy tízezreket tudtak a kampány során mozgósítani, egyértelműen sikerült felhívniuk az emberek figyelmét az adakozás fontosságára.