Lendületben a Twin-Sat – A cég immár saját telephelyen is dolgozhat Pécsett

Befejeződött a TWIN-SAT Kft. telephely-fejlesztő beruházása Pécsett. A főként az építőiparban tevékenykedő cég 12 éves működése során eddig csakis bérleményben működött. Folyamatos fejlődésének újabb bizonyítéka, hogy – egy több mint 22 millió forintos pályázati projekt keretében – mostantól saját telephelyen is folytathatja a munkát.

„Az elégedett ügyfél a legjobb reklám” – így gondolkodik a TWIN-SAT Kft., amelynek legújabb beruházása is hozzájárul ahhoz, hogy tökéletesen ki tudja szolgálni partnerei igényeit. A „Telephelyfejlesztés a TWIN-SAT Kft-nél” című, a Dél-Dunántúli Operatív Program keretében 10.250.000 Ft-os támogatást elnyert projekt révén ugyanis korszerű raktárbázissal gazdagodott.

A cég még 2010-ben vásárolta meg azt a pécsi ingatlant, mely a szóbanforgó fejlesztés helyszíne lett. A területen régi, bontásra ítélt, fém szerkezetű tároló helyiség állt, melyet most eltakarítottak, s a helyére modern, a mai kor igényeinek mindenben megfelelő, több mint 240 m2-es raktárat építettek.

– Régi álmunk vált valóra azzal, hogy saját telephelyünk lett, s azon immár fejleszthettünk is – mondja Völgyesi Norbert, a TWIN-SAT ügyvezetője. – Egyrészt ugyanis az, ha mindig bérleményben működünk, költséghatékonysági szempontból előnytelen, bizonytalanságot is okoz és a fejlesztéseknek is útjában áll. Ráadásul a saját és immár új raktárunk fedett és biztonságos tároló, ahol az építőanyagok és gépek nincsenek kitéve az időjárás viszontagságainak – a vagyonbiztonságról nem is beszélve. Összességében még színvonalasabban tudunk tovább dolgozni, így még elégedettebbek lesznek az ügyfeleink; ami még több megrendelést jelenthet nekünk, ennek pedig az alvállalkozóink is örülhetnek majd.

A TWIN-SAT Kft 2001-ben alakult meg Pécsett. Kezdetben vezetékes és műholdas távközlési technikai szereléssel foglalkozott, de egy évvel később építőipari vállalkozásba is kezdett. 2005 óta a cég fő profiljává vált az építőipari generál-kivitelezés és ingatlan-beruházás. A TWIN-SAT a családi házaktól a többlakásos sorházakon át a 20-30 lakásos lakóparkokig mára nagyszámú projektet valósított meg, az alapoktól a teljes befejezésig. Épületeiben és egyéb építményeiben minden esetben az aktuális minőségi normáknak megfelelő, korszerű építőanyagokat használja fel, és mindig jól képzett szakember gárdával dolgozik, hogy ügyfeleinek a lehető legjobb minőséget tudja nyújtani.