Széleskörű összefogás a nagyobb biztonságérzetért – Már 30 partnerrel dolgozhat együtt a „SZMÖRE” Baranyában

„Lakásom van, de otthonom nincs” – ilyen és ehhez hasonló panaszokról számoltak be projektnyitó rendezvényükön a Baranyában néhány hónapja indult, áldozatsegítő és áldozattá válást megelőző program munkatársai. Pécsett elhangzott az is, hogy a „SZMÖRE – Személy- és vagyonvédelemért Mozgalom Önkéntes Reflexív Együttműködéssel” elnevezésű projekthez már 30 szervezet csatlakozott.

– A „SZMÖRE” példaértékű program, amellyel Pécs utat mutat más településeknek az országban – mondta a rendezvényen a város polgármestere. Dr. Páva Zsolt kitért arra, hogy ugyan a baranyai megyeszékhelyen is történtek felkavaró bűncselekmények, de az önkormányzat mindent megtesz az emberek megfelelő biztonságérzetéért. Ezért támogatja a „SZMÖRE” projektet is, amely az országban első önkéntes mozgalomként segít, elsősorban azoknak, akik leginkább ki vannak téve különböző bűncselekményeknek.

A nagyszámú érdeklődő előtt dr. Fűtő Mihály, a „SZMÖRE” szakmai vezetője mutatta be a projektet. Mint elmondta, főként a 60 év feletti és a 14-29 éves korosztályra fókuszálnak, területileg pedig elsősorban a Pécs keleti részén és a sellyei kistérségben élőkre. Tréningek, tanácsadások, képzések és folyamatos tájékoztató kampány révén igyekeznek segíteni mind a bűncselekmények sértettjeinek, mind a veszélyzónában élőknek, mind az áldozatvédelem és -segítés terén dolgozó szakembereknek. Hangsúlyozta: a kitűzött célok megvalósításához már 30 együttműködő partner segítségére számíthatnak. A többi közt önkormányzatokkal, iskolákkal, ifjúsági és nyugdíjas egyesületekkel, polgárőr szervezetekkel és családsegítő szolgálattal is közösen dolgoznak azért, hogy a jövőben – hatékonyabb ágazati együttműködés mellett – minél kevesebben váljanak áldozattá.

A rendezvényen felszólalt dr. Ambrus Zoltán rendőr alezredes, a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési osztályvezetője, aki abbéli reményét is kifejezte, hogy a „SZMÖRE” lehetséges elkövetőket is eltántorít majd a bűncselekményektől. Dr. Szeiberling Tamás, a Baranya Megyei Kormányhivatal Igazságügyi Szolgálatának igazgatója egyebek mellett azt emelte ki, mennyire fontos, hogy az áldozatok minél széleskörűbb segítő szolgáltatásokat kapjanak. Német Ferenc, a Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara Országos Szervezetének elnöke a különböző szervezetek, hatóságok, intézmények összefogásának nagyszerűségét hangsúlyozta, továbbá rövid tájékoztatást adott a vagyonőri munka nehézségeiről és jövőjéről.

A „SZMÖRE” projekt a TÁMOP 5.6.1.C-11/2-2011-0014 pályázat keretében, 80.077.429 Ft-os támogatásból valósul meg, 2012. szeptember 1-je és 2014. augusztus 31-e között. A projekt kedvezményezettje a RegioLine Nonprofit Kft., fő együttműködő partnerei pedig a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság, valamint a Baranya Megyei Kormányhivatal Igazságügyi Szolgálata.