JUT IS, MARAD IS, CSAK OKOSAN OSZD BE! – HÁZTARTÁS-GAZDÁLKODÁSRÓL TANULHATTAK ORMÁNSÁGI GYEREKEK

A tudatos pénzkezelés és a takarékoskodás fontosságával ismerkedtek a sellyei általános iskola hetedikes és nyolcadikos tanulói. Az Egyensúlyban Élni Egyesület tagjai játékos feladatokkal várták őket, amelyek segítségével érzékeltették velük a pénz értékét, és tudatosították bennük, hogyan kell bánnia egy családnak a pénzzel ahhoz, hogy működni tudjon. A képzést a „Mindenre van megoldás” elnevezésű pályázati program tette lehetővé, melynek célja többek között az, hogy a sellyei kistérségben élő szegény családoknak segítsen pénzügyeiket kezelni, adósságaikat rendezni.

Tanulj, tervezz, hogy takarékoskodhass! – így szólt a mottója a Sellyén megtartott műhelymunkának. Már nem az alapoknál kellett kezdeni a képzést – mondja Deák Lívia, az Egyensúlyban Élni Egyesület képviseletében, a képzés egyik megvalósítójaként: – Egyszer már találkoztunk a gyerekekkel ebben a körben. Legutóbb arra kértük őket, vegyék számba saját családjaik kiadásait és bevételeit. Az akkor megbeszélt tapasztalatainkra építettük a mostani hétvégét. A célunk ezúttal az volt, hogy tudatosítsuk bennük: egy család anyagi helyzete nagyban függ a családtagok döntéseitől, és ebben bizony a gyerekeknek is nagy a felelőssége.

Mire költenéd a pénzed? Mire gyűjtesz? – e kérdések mentén indult a foglalkozás, melyen leginkább csapatban, egymás véleményét és igényeit szem előtt tartva oldották meg a gyerekek a játékos gyakorlatokat. A felnőttek arra vezették rá őket, hogy – a kiscsoportokhoz hasonlóan – a családban is közös egyeztetéssel és együttműködéssel kell dönteni az anyagiakról, és, hogy csakis abban az esetben működhet jól egy háztartás, ha több a bevétel, mint a kiadás. Ahhoz pedig, hogy ez megvalósulhasson, a családon belül nyílt kommunikációra és pontos tervezésre van szükség.

Deák Lívia szerint fontos, hogy a gyerekek már időben megértsék: a legtöbb esetben kellő tudatossággal elérhető az anyagi biztonság: – Egyesületünk hisz abban, hogy akik megfelelően érzékelik az anyagi világot, döntéseikkel, tudatos tervezéssel befolyásolni tudják azt. Bevételt növelni, kiadást csökkenteni akkor tud egy család, ha a gyerekek is reálisan látják a család anyagi helyzetét. Ha értékelik a meglévőt, és tudják, mit tehetnek ők maguk azért, hogy jólétüket megőrizzék vagy elérjék.

A kezdeményezés a TÁMOP-5.3.5-09/1-es azonosítószámú, Mindenre van megoldás elnevezésű, több mint 58 millió forintból megvalósuló kétéves családkísérési program része volt. Megvalósítói az Ifjúságért Egyesület és partnerei, a Sellyei Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat, a Dél-dunántúli Regionális Forrásközpont Szolgáltató Nonprofit Kft., valamint a Szociális Háló Egyesület.