Nagy Gandhis Találkozót szerveznek – A valaha volt összes diákját és tanárát várja a pécsi gimnázium

Meglepetésműsor, múltidézés, sőt a jövő nemzedékének szánt videóüzenet készítése is szerepel annak a különleges rendezvénynek a programjában, melyet szeptember 28-án tart majd a pécsi Gandhi Közalapítványi Gimnázium és Kollégium. Európa első roma nemzetiségi, érettségit adó intézménye idén ünnepli fennállása 20. évfordulóját. A szóbanforgó esemény az esztendő csúcsának ígérkezik – de nemcsak arra készülnek az iskolában, ahol nyáron sem állt le az élet.

Tanulókká váltak a tanárok – jól sikerült az a nyári képzés, amelynek keretében információs és kommunikációs technológiákkal ismerkedett a Gandhi pedagógusgárdája. Az intézmény igazgatójának tájékoztatása szerint közel harmincan vettek részt az oktatáson, mellyel igyekeztek előkészíteni azt is, hogy szeptemberben bevezessék az iskolában az elektronikus napló-rendszert. Déri Ildikó azt mondja, az újításnak számos előnye lehet: egyrészt nemcsak a pedagógus, de a szülő is folyamatosan nyomon követheti gyermeke tanulmányi előmenetelét, másrészt még pontosabb adminisztrációt biztosít, végül pedig egybefoglalna minden adatot az infrastruktúrától az étkeztetésen és a szakkörökön át a kollégiumi információkig – ami ráadásul a statisztikák készítését is megkönnyítené.

A Gandhiban folyó tanító-nevelő munka korszerűsítését újabb pályázati siker is segíti – teszi hozzá az igazgató -, ugyanis közel 30 millió forint támogatást nyert el a gimnázium „Esélyháló” című programja. Ennek keretében az iskola esélyegyenlőségi alapú fejlesztését tervezik: olyan oktatási rendszert kívánnak létrehozni, amely az itt nagy létszámban és aránnyal tanuló hátrányos, illetve halmozottan hátrányos helyzetű tanulókra fókuszál, igazán befogadónak és eredményesnek bizonyul. A projekt egyebek mellett azt is magában foglalja, hogy továbbfejlesztik az Arany János Kollégiumi Programot, erősítik az intézmény partneri kapcsolatait, továbbá hogy még jobban bevonják az iskola életébe a diákok szüleit. Déri Ildikó szerint az „Esélyháló” fejleszti majd a tanulók cigány önazonosság-tudatát, szorosabbá válik a gimnáziumhoz való kötődésük, és még több ismeretséget, fogódzót kapnak a későbbi életükhöz is.

Az iskola vonzerejének továbbnövelésén egyébként is javában dolgoznak. A Komját Aladár utcai épület teljes kifestése – és ezáltal barátságosabbá tétele – hamarosan már befejeződik, hogy aztán a Dobó István utcai tömb is megújuljon. Összeállt az augusztus 28. és szeptember 1. között, Keszthelyen sorra kerülő gólyatábor részletes programja is, amelyben a környék nevezetességeinek felkeresése mellett a csapatösszetartás is hangsúlyos szerepet kapott. Végül pedig sokrétű előkészületet igényel az említett Nagy Gandhis Találkozó is. A szeptember 28-án 10 órára tervezett rendezvényen kulturális műsorral, fotókiállítással, ajándékokkal, közös örömzenéléssel és kerekasztal-beszélgetéssel is színesítik a programot. Déri Ildikó igazgató azt mondja, tisztelettel és szeretettel várják az iskola minden volt diákját és tanárát. Szerinte ez az intézmény jövője szempontjából is fontos esemény lesz, hiszen segít jobban rálátni arra, hogy hol vannak, mivé lettek a korábbi gandhisok; ahhoz ugyancsak kiváló apropónak bizonyulhat, hogy a gimnázium működtetésével kapcsolatos korábbi feszültségeket végleg felváltsa legalább a békés egymás mellett élés; a pozitív emlékek felidézése pedig tovább erősíti a gimnázium hitelességét, és iránymutatást ad a Gandhi jövőjét illetően is.

Pécs, 2013. július 27.

További információ:

Gandhi Közalapítványi Gimnázium és Kollégium, 7629 Pécs, Komját A. u. 5.

Telefon: +36 (72) 239-655; Email: info@gandhi.dravanet.hu; Web: http://gandhi.dravanet.hu