Még lehet jelentkezni a Gandhi gimnázium esti és levelező tagozatára

A 2013/2014-es tanévre még nem zárult le a beiratkozási időszak, továbbra is várja az esti, illetve levelező képzése iránt érdeklődőket a pécsi Gandhi Gimnázium és Kollégium. Ezen oktatási formáknak Európa első roma nemzetiségi, érettségit adó intézményében éppen 10 éves hagyománya van. Az iskola idén is különleges ajánlatot, vonzó lehetőséget tárt a jelentkezők elé.

Az általános iskola 8. évfolyamának elvégzése, valamint nem tanköteles életkor – mindössze ennyi a beiratkozás feltétele a Gandhi gimnázium esti, illetve levelező tagozatára. Ez más iskolák hasonló képzésein is így van, ebben az intézményben azonban – az itteni sikeres felnőttoktatás évtizedes hagyományaira alapozva – igyekeztek valóban egyedi kínálatot biztosítani az érdeklődők számára.

Déri Ildikó igazgató azt mondja, egyrészt az oktatás megszervezésében teljesen igazodnak a hallgatóik egyéb elfoglaltságaihoz. Az esti tagozat időbeosztását kimondottan a rugalmasabb munkarendűekre, az állás nélküliekre, az otthon a háztartásban dolgozókra szabták, akikre így – 3, illetve 4 éves képzés keretében – heti három nap oktatás vár, mindig 14.30 órai kezdettel; a levelezőt pedig a munka mellett tanulni vágyóknak érdemes választaniuk, hiszen rájuk – 3 éves képzés során – havi egy vagy két konzultáció vár, pénteken 14.30-tól és szombaton reggel 8 órától.

A lényeg azonban a képzés tartalmán és körülményein van – folytatja az igazgató: – Az egyik legfontosabb dolog az, hogy elegendő számú jelentkező esetén – Magyarországon egyedüliként! – nálunk cigány népismeretet, valamint beás és lovári nyelvet is tanulhatnak a hallgatók; sőt, ezekből a tantárgyból érettségizhetnek is. Az oktatás magas színvonala pedig valamennyi tantárgy esetében garantált, hiszen az ismeretanyagot ugyanazoktól a tanároktól kapják, akik a nappali rendszerben is dolgoznak a Gandhiban. Mindemellett meg kell említenem az esti és a levelező tagozatunkon egyaránt jellemző, kiemelkedően humánus, segítő légkört, a kitűnő pedagógus-hallgató viszonyt, és azt, hogy az utóbbiak igényeihez a képzés során végig rendkívül rugalmasan alkalmazkodunk. Ráadásul olyan ösztönző, korszerű környezetben (laptophasználat, internetelérés valamennyi szaktanteremben, interaktív táblák stb.) tanulhatnak nálunk, amely hatékonyan támogatja az oktatás eredményességét.

És mindennek ellentételezéseként a hallgatóknak – akik egyébként diákigazolványt is igényelhetnek a Gandhiban – tanévenként mindössze 10.000 Ft iskolahasználói díjat kell fizetniük. Ezt az összeget a beiratkozáshoz kell magukkal vinni, a meglévő bizonyítványokkal, a személyi igazolvánnyal, a lakcímkártyával és a TAJ kártyával együttesen. Déri Ildikó reméli, hogy a pécsi Gandhi gimnázium esti és levelező tagozata idén is sokakat tud elindítani az érettségi bizonyítványhoz vezető úton.

Pécs, 2013. augusztus 23.

További információ:

Fehérné Ripszám Szilvia iskolatitkár (telefon: 72/238-893; email: ripszam.szilvia@gandhigimi.hu)

Ignácz István általános igazgató-helyettes (telefon: 72/539-652, 20/348-6100; email: ignist@gandhigimi,hu)