BABÁK ÉS MAMÁK ELSŐ LÉPÉSEI A BÖLCSŐDÉBE – KLUBFOGLALKOZÁS SEGÍTETTE A BESZOKTATÁST PÉCSETT

Kényelmes benti cipő, tiszta váltóruha és a kedvenc plüssállat – mindez kell, de korántsem elegendő ahhoz, hogy egy kisgyermek elkezdhessen bölcsődébe járni. Jelentős lelki megpróbáltatás az neki, amikor a szülei először bízzák ismeretlen emberekre. Mindamellett pedig maguk a szülők is rengeteg dolgon gyötrődnek ilyenkor: Vajon mennyire pityereg majd? Megeszi a tízóraiját? El tud aludni ebéd után? Hogyan viszonyul a kis társaihoz? Ezekre a dilemmákra fiatal édesanyák és szakemberek közösen keresték a válaszokat az „Élet-Tér” projekten belül létrehozott „Bölcsődés leszek” klubban.

Egyes kisgyerekek már kíváncsian méregetik egymást, miközben mások még kissé bátortalanul bújnak édesanyjukhoz. Akad olyan pici is, aki már belefeledkezve játszik a bölcsődés játékokkal. Eközben pedig az anyukák órák hosszat beszélgetnek: egymással és szakemberekkel osztják meg kérdéseiket, tapasztalataikat, félelmeiket a bölcsődébe szoktatással kapcsolatban.  Hamar rájönnek: itt, ebben a klubban nincsenek egyedül a gondjaikkal.

– Végtelenül hasznos volt – meséli a hatalkalmas foglalkozás-sorozat végén Jeges-Varga Eszter. A fiatal édesanya nagyobbik gyermeke már óvodás, a kisebbik pedig most készül bölcsődébe. – A legjobban az tetszett, hogy bár jobbára problémákról beszélgettünk, mindig minden pozitív végkifejlettel zárult. Nagy szükségem volt erre, hiszen hamarosan visszakerülök a munka világába, a gyermekemet bölcsibe kell adnom, és ez nem könnyű. Azonban a szakemberek – a gyermekpszichológustól a kisgyermeknevelőn át az élelmezésvezetőig – mindnyájan sokat segítettek abban, hogy legyűrjem a félelmeimet. A közösségi élmény, az, hogy egymástól tanulhattunk, teljessé tették mindezt.

A klubfoglalkozásokon másfél-kétéves gyerekek és azok szülei vettek részt. Ők már mindnyájan javában készülnek a bölcsődei életre. Kérdéseiket, bizonytalanságaikat és félelmeiket őszintén tárták egymás és a szakemberek elé. Az étkezési és alvási szokások, a napirend, a szobatisztaság, a beszédfejlődés, az életkori sajátosságokból adódó agresszió, irigység, vagy épp a szülők szorongásai – ezek voltak a klubvezető szerint a leggyakrabban előforduló témák. Ami az interneten hozzáférhető a kisgyermekek nevelésével, a közösségbe szoktatásukkal kapcsolatban, nem minden esetben helytálló – magyarázza Dr. Torma Lászlóné. A pécsi Kicsi Kék Bölcsőde vezetője azt mondja, az efféle személyes beszélgetések szülők és a szakemberek számára egyaránt hasznosak: – Partneri viszonyra törekszünk a szülőkkel. Nem az a célunk, hogy lerohanjuk vagy kioktassuk őket. Sokkal inkább az, hogy helyes mintát nyújtsunk nekik. Azon vagyunk, hogy a családokkal együtt neveljük a gyerekeket, és hogy minden segítséget megadjunk nekik a bölcsődébe való beszoktatáshoz. Minden kisgyermekre külön-külön odafigyelünk. A szülőket megkérjük, gyűjtsék össze a pici mindazon szokásait, amelyekről nekünk is jó tudnunk. Csak egyetlen példát említenék: előfordult, hogy egy kisgyermeket a legnagyobb igyekezetünk ellenére sem tudtunk elaltatni, ám nagy nehezen kiderült: a pici otthon mindig hálózsákban alszik. Amint ehhez az információhoz hozzájutottunk, egy csapásra megoldódott a gond.

Akik részt vettek a foglalkozásokon, maguk is meggyőződhettek arról, hogy gyermeküket minden esetben elfogadó, az önállóságát, az aktivitását és a tanulását segítő, családias légkör fogadja majd a bölcsődében. Azzal, hogy egy kicsit bepillanthattak a bölcsi falai közt zajló életbe, bizalommal engedik át csemetéjüket a gondozónőknek. Ha pedig a szülő nem szorong, a gyermeke is nyugodtabb és kiegyensúlyozottabb – ezzel minden szakemberek maradéktalanul egyetért.

A „Bölcsődés leszek” elnevezésű csoport az Élet-Tér – komplex szolgáltatások és közösségi kezdeményezések támogatása a pécsi családok jólétéért elnevezésű program részeként, az Európai Unió támogatásával, az Új Széchenyi Terv keretében valósulhatott meg. A kétéves projekt gazdái a pécsi Nevelők Háza Egyesület és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület Pécsi Csoport Csilla Gondviselés Háza. A kezdeményezés célja többek között az, hogy szakemberek gyermekvállalással, gyermekneveléssel, családgondozással kapcsolatban tanácsot adjanak szülőknek, és számukra különböző csoportfoglalkozásokat szervezzenek.