Úton a négy csillag felé – egyre elegánsabb a harkányi Xavin Hotel

Látványosan halad a fejlesztés Harkányban, a megújuló Xavin Hotelben. Az immár két esztendeje zajló, nagyszabású beruházás keretében a szálloda mostanra kívül-belül jelentősen átalakult. A 94,5 millió forintos pályázati támogatás révén ez év végétől a Xavin már nem három-, hanem négycsillagos hotelként fogadhatja vendégeit.

A Xavin Hotel 1998-ban családi vállalkozásként indult, vagyis immár több mint másfél évtizede működik. A fő célja és elve a kezdetek óta változatlanul az, hogy a szállodába érkező vendégek minőségi szolgáltatásokat kapjanak, megfizethető áron. A jelenlegi fejlesztés keretében még modernebb, színvonalasabb, gazdagabb kínálatú szállodává alakítják. A négycsillagossá váló, 34 szobás hotelben széleskörű, együttes wellness és egyéb szolgáltatásokat kínálnak majd – mint például a sókamra, a lávaköves masszázs, a kombinált szolgáltatáscsomagok és a szőlőmagolaj-felhasználás. A Xavin étterme pedig előkelően berendezett, 60 fő befogadására alkalmas helyiség lesz, amely 50 fős télikerttel, illetve nyaranta mediterrán hangulatú kerthelyiséggel bővül.

Habár a kivitelezés még javában zajlik, az – időközben is nyitva tartó – Xavin Hotel megújulása máris szembeötlő. Elég akár csak magára az épületre vetni egy pillantást, amelyet a korábbi világossárga helyett immár bézs színűre, elegánsabb hatásúra alakítottak. Az összhatást csupán a homlokzat előtti kőművesállványok rontják, de azokat néhány napon belül lebontják. Odabent szintén látványos az átalakulás: az új nyílászárók már a helyükön vannak, kiépítették a beléptetőrendszert, és a szálloda 34 szobájának korszerűsítése is a vége felé jár – már a padlószőnyeget is mindegyikben lefektették. A wellness részlegben is befejezték a festést, szinte a burkolás is kész, csak a gépészeti munkálatok vannak hátra. Amellett a recepciós rész és az étterem átalakítása következik még – mindkettőbe új bútorok kerülnek és a világításukat is korszerűsítik.

Végi Jánosné tulajdonos azt mondja, nagyon jó érzés látnia, miként szépül, újul meg a Xavin Hotel. Visszatérő és törzsvendégeik ugyancsak izgatottan várják a végeredményt. A négycsillagos szálloda a még színvonalasabb és különlegesebb szolgáltatásait egyaránt ajánlja majd magyar, német, angol, cseh és orosz látogatóknak, kerékpáros turistáknak, allergiásoknak, mozgásszervi betegséggel küzdőknek, valamint pikkelysömörben szenvedőknek is.

A fejlesztésre az Új Széchenyi Terv Dél-Dunántúli Operatív Programja keretében a Xavin Vendéglátó Kft. pályázott. A „Megújul a harkányi Xavin Hotel” című projekt (pályázati azonosító szám: DDOP-2.1.2-12-2012-0004) 94,5 millió forint támogatást nyert el. A kivitelezés 2012. november 9-én kezdődött, és 2014. december 31-én ér véget. A beruházás a Széchenyi 2020 program keretében valósul meg, segítségével a cég tíz munkahelyet tud megőrizni és három újat teremt.

További információ:Végi Jánosné tulajdonos, Xavin Vendéglátó Kft.; telefon: +36 72/479-399; email: xavin@xavin.hu; honlap: www.xavin.hu