Nagy sikert aratott a Tavaszváró Nemzetiségi Koncert Pécsett

Különleges rendezvénynek adott otthont pénteken este a pécsi Kodály Központ. A helyi Gandhi iskola fenntartója által szervezett Tavaszváró Nemzetiségi Koncerten Európa különböző országaiból érkezett roma és nem roma zenészek, az első nagy fellépésükön szereplő „SziRom” Szimfonikus Roma Zenekar, a Gandhi Hagyományőrző Együttes és sokan mások is színpadra léptek.

– Bár már tavaly létrejött a Nemzetiségi-Roma Módszertani, Oktatási és Kulturális Központunk, amelynek célja a kulturális értékek felkarolása, a mai az első olyan alkalom, amikor szélesebb közönség előtt is megmutatkozunk – hangsúlyozta megnyitó beszédében a Gandhi iskolát fenntartó Gandhi Gimnázium Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója. Virág Bertalan szerint az intézmény hagyományőrző együttese, s méginkább a „SziRom” Szimfonikus Roma Zenekar példaként állhat mások előtt: – A mai koncerttel a célunk – emelte ki –, hogy felhívjuk a társadalom figyelmét az együttműködés fontosságára, az együttélésre, és hogy tehetséggel, kitartó munkával, valamint pozitív értékek közvetítésével mennyi mindent el lehet érni – mondta.

Hoppál Péter ezt a koncertet hiánypótló rendezvénynek nevezte. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára, Pécs országgyűlési képviselője köszöntőjében arra emlékeztetett, hogy a roma kultúra a magyar kultúrának elválaszthatatlan, szerves része. Úgy fogalmazott, hogy a kultúra nyelvén szólni olyan tudást jelent, amely egymás jobb megértését, szeretetét, megbecsülését eredményezi: – Érdekérvényesítési vagy módszertani kérdésekben lehet vita – mondta –, de amikor kultúráról beszélünk, akkor bármilyen nemzetiségről essék is szó, a szelíd elfogadás, a nyitottság, az izgatott kíváncsiság jellemzi az egymás felé fordulásunkat.

Langerné Victor Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkára azt is kifejtette, hogy a zene az egyik legfontosabb kultúrkincsünk: – Legyen az akár klasszikus, akár hagyományőrző zene, egyaránt megszólaltatja a lényeget – mutatott rá. – A lényeget, hogy senkit nem zárhatunk ki az ezen egyetemes kultúrkincs adta boldogságból a vélt vagy valós hátrányai miatt. Ha ez megtörténne, akkor elvesznének a legnagyobb kincseink, a tiszta hangok – mert nincs teljes élet muzsika nélkül.

Páva Zsolt, Pécs polgármestere köszöntőjében a Gandhi Gimnáziumot méltatta: – Nagyon büszke vagyok arra, hogy van egy olyan intézmény a városunkban, amely immár közel negyed évszázada bizonyítja, hogy minden nehézség dacára, nagyon sokszor ellenszélben haladva is érdemes felvállalni azt a küldetését, hogy a velünk együtt élő roma fiataloknak életpálya-utat biztosítson – mondta, s elismerően szólt arról is, hogy vezetői a Gandhit nem elzárni akarják, hanem hogy az minél több szállal kötődjön Pécshez.

A koncerten Antonio Vivaldi: Négy évszak című művének Oscar De Manuel spanyol flamenco zenész által készített átiratát hallhatta a közönség. Az ezúttal 20 fős „SziRom” Szimfonikus Roma Zenekaron kívül (amely tagjainak 90%-a roma származású, megálmodója és alapítója Batyi Róbert művész) mások mellett flamenco táncosok, valamint pécsi gimnazistákból álló kórus is színpadra lépett. A nagy sikert aratott rendezvény fővédnöke Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, a védnökei pedig Páva Zsolt és Virág Bertalan voltak.

A pécsi Gandhi Gimnázium, Kollégium és Alapfokú Művészeti Iskola Európa első cigány/roma nemzetiségi, érettségit adó intézménye. Már több mint húsz éve magas szinten ápolja és örökíti tovább a roma kultúrát, köszönhetően az európai vonatkozásban is páratlan szakmai-módszertani munkájának.  A fenntartó célja, hogy minél több hátrányos helyzetű, de tehetséges gyerek válassza a Gandhit, akiből az iskola és a tanulás segítségével új ismeretekre nyitott, ugyanakkor a hagyományaira is büszke felnőtt válhat.

 

További információ:

Dezső Gabriella szakmai vezető, Gandhi Gimnázium K.N. Kft., NeRok

Telefon: + 36 20 377 0806

E-mail: dezso.gabi@gandhikft.hu

Írj kommentet

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>