Földrengés-veszélyeztetettségi térképet készítenek hazánkról

hir20191211

Ismerjük meg a földkéreg szerkezetét, a korábbi földrengések által létrehozott törésvonalakat, s alkossunk meg egy olyan, Magyarországra vonatkozó modellt, amely segít kockázatelemzésekben, nagy beruházások tervezésekor! Röviden összefoglalva ez a célja annak a kutatási programnak, melynek keretében  a CSFK Geodéziai és Geofizikai Intézet a GEOMEGA Kft-vel közösen kezdett munkába. Az ún. szeizmotektonikai veszélyeztetettségi térkép elkészítésére a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal kiválósági program pályázata, 206 millió Ft támogatás révén nyílt lehetőség.

Hazánkban is időről időre előfordulnak földrengések, bár azok túlnyomó részét a lakosság nem is érzékeli, jelentősebb károkat okozó rengés pedig Magyarországon csupán 20-30 évente keletkezik. A szakemberek szerint azonban így is fontos témáról van szó, amellyel foglalkozni kell: – Ugyan az egész Pannon-medencében mérsékelt a földrengésaktivitás, de a múltból ismertek komoly pusztítást okozó szeizmikus események. Manapság pedig, a városiasodás nyomán egy-egy nagyobb földrengés beláthatatlan következményekkel járhat – mondja a projekt egyik megvalósítója. A konzorcium résztvevői szerint ezért is nélkülözhetetlen, hogy a kutatók a jelenleginél tisztábban lássák a nagyobb földmozgások okait, előjeleit és kialakulását, sőt a folyamatát és a várható következményeit is.

A szóban forgó projekthez jelentős segítségül szolgál, hogy napjainkra nagy mennyiségű szerkezetkutató geofizikai mérési és fúrási adat, továbbá műholdas földmegfigyelések is rendelkezésre állnak. Ezek összegzésével, elemzésével készülhet el az a szeizmotektonikai térkép, amely országos skálán mutatja a fiatal és aktív törésvonalakat, megadja a földrengések eloszlását, fészekmechanizmusát, valamint hazánk földrengés-veszélyeztetettség szempontjából legérzékenyebb területeit. A szakemberek biztosak abban, hogy a modell társadalmi és gazdasági szempontból is hasznosnak bizonyul, hiszen a jövőben mind helyi szeizmikus kockázatelemzések, mind pedig országos léptékű infrastrukturális stratégiai tervezések alapjául szolgálhat, mérsékelve a földrengések várható következményeit is.

A 2018-1.2.1-NKP-2018-00007 számú, Magyarország szeizmotektonikai veszélyeztetettségi térképének megalkotása és elemzése c. projekt a Nemzeti Kutatási Fejlesztési és Innovációs Alapból biztosított 206.358.710 Ft támogatással, a Nemzeti Kiválósági Program pályázati program finanszírozásában valósul meg. A konzorciumvezető a Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont, partnere a GEOMEGA Földtani és Környezetvédelmi Kutató-Szolgáltató Kft. A projekt 2019. január 1-jén kezdődött, és 2021. december 31-ig tart.

Írj kommentet

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>