PeMaC: újabb félszáz dolgozót vett fel a nagymányoki kábelgyártó vállalat

pemac-ujabb-felszaz-dolgozot-vett-fel-a-nagymanyoki-kabelgyarto-vallalat-1

Tovább nőttek a megrendelései, ezért ismét kapacitást növelt a PeMaC Kábeltechnika Kft. A Tolna megyei céget már a működése kezdetétől a folyamatos előrelépés jellemzi, legyen szó akár a gyártóüzem bővítéséről, a géppark modernizálásáról, a dolgozói létszám növeléséről vagy az ideális munkakörülmények megteremtéséről. Mindez a szilárd tulajdonosi hátterének, a filozófiájának és a keresett termékeinek köszönhető. 

A PeMaC az osztrák H&S Kabeltechnik GmbH leányvállalataként 2009 óta foglalkozik kábelgyártással.  A dinamikus növekedésének köszönhetően először 2013-ban nyitott meg új, 3600 m²-es gyártó- és raktárcsarnokot Nagymányokon, majd 2016-ban további 7 000 m² területet vásároltak. A tavalyi évben még közel 3 000 m2-rel bővítette is a szóban forgó üzemet. Habár a kábelgyártás elsősorban precíz kézi összeszerelést igényel, a gépi megmunkálás is elengedhetetlen része a folyamatnak. A PeMaC ezért a régi berendezéseit is rendre modernebbekre cseréli. Sőt, 2020-ban az automatizálás is megjelent a cégnél, amikor megvásárolták az első robotizált gépüket. 3000-nél több készterméket gyártanak, több mint 8000 féle alkatrészt tárolnak is, így az automatizálás a raktározás terén sem maradhatott el: új egységükben ma már 2 db korszerű lift könnyíti és gyorsítja meg a munkát. 

dravasztarai-esemenyek-bucsuznak-sajtokozlemeny-04

A PeMaC jelenleg közel 250 vásárló megrendeléseit teljesíti folyamatosan, immáron több mint 300 kábelgyártó munkatársa közreműködésével. A vállalat Tolna megye egyik legnagyobb munkaadójaként az elmúlt három hónapban 50-nél is több új alkalmazottat vett fel, szeptemberben pedig további 13 fő kezd náluk. 

A cég természetesen arra is odafigyel, hogy mind jobb körülményeket teremtsen a dolgozói számára – teszi hozzá a cég ügyvezetője. – Megrendelésünk mindig van elég, de azoknak csakis elegendő számú és jó munkatárssal tudunk eleget tenni – mondja Bányai Péter. – Igyekszünk tehát minél jobb és vonzóbb munkahellyé válni. A nagyobb gyártótér tágasabb helyet biztosít az operátor kollégáink részére, ráadásul a klimatizált csarnok építésekor a nyári időjárási viszonyokat is figyelembe vettük, így ők a kinti rekkenő hőségben is kellemes 23-24 fokban dolgozhatnak idebent. A visszajelzéseik alapján azt is értékelik, hogy az üzemünk mindig tiszta, rendezett, és hogy a munkatársaink modern és biztonságos gépekkel, továbbá családias légkörben végezhetik munkájukat.

dravasztarai-esemenyek-bucsuznak-sajtokozlemeny-04

Bányai Péter elmondta azt is, hogy a vállalat fejlődésének eredményeként idén számos sportegyesület támogatására is lehetőségük nyílt. Ezek kiválasztásában az volt az alapelvük, hogy csakis olyan települések csapatait segítik, ahonnan a PeMaC-nak is vannak munkatársai, azaz jelenleg a komlói férfi kézilabdázókat, az UFC Szekszárdot, a Nagymányoki SE-t, a Bonyhád VLC-t és a Mecseknádasi Kézilabda Csapatot. Remélik, hogy ezek az együttműködések is éppúgy hosszú távúak és sikeresek lesznek, ahogy a többi partnerükkel kötött megállapodásaik is.

További információk:

Radó Olívia, ügyvezetői asszisztens

+36 74 550 031

Rado.Olivia@pemac.hu

Írj kommentet

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>