„Új civil törvény” – tudományos konferencia Pécsett

Megtelt a terem a Civil Közösségek Házában pénteken. A civil szervezetek képviselői kíváncsian várták a változásokról szóló előadásokat. Latorcai Csaba, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium nemzetiségi ügyekért és a civil társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára is jelen volt.

Szerinte az egyik legfontosabb cél az, hogy az év végéig megkezdődjön Magyarország önkéntes stratégiájának kidolgozása, amely 2012 végére készülhet el.

Kővári János Országgyűlési képviselő azt mondja, végre a pécsi civilek számára is kedvezőbbek lehetnek a feltételek, nem a papírmunka lesz az elsődleges.

Farkas Tamás, a Misina Természet-és Állatvédő Egyesület vezetője reméli, hogy a kormány és a civil szervezetek végre közeledni fognak egymáshoz, nem az adminisztratív feladatokon lesz a hangsúly, hanem a konkrét munkán.

Úgy tűnik, hogy a cél egyezik, az, hogy a folyamatos útirány azonos e, az 2013-ban derül ki.