Élmények vegyesboltból, erdőből és a színésznő öltözőjéből. Március végén is különlegességeket kínál a Pécsi Harmadik Színház

Kisiklott életek a pályaudvar mellett, versekbe-dalokba öntött tavaszköszöntés, majd pedig 40 év történelem 80 percbe sűrítve – ilyen érdekességekkel várja látogatóit jövő héten a Pécsi Harmadik Színház.  Hétfőn a Prága, főpályaudvar című előadást tekintheti meg a közönség, szerdán Tamás Éva Játéktárának Hóvirágzás című gyermekkoncertje következik, míg csütörtökön Mezei Mária színésznő élete elevenedik meg a Pikáns zsoltár című színjátékban.

Kiss Judit Ágnes: Prága, főpályaudvar című kortárs drámája négy nő és két férfi kapcsolatán keresztül szembesít minket a kelet-közép-európai valóság egy darabjával. Átlagembereket, holtvágányra jutott sorsokat ismerhet meg a néző. A nők egyazon boltban eladók, s e zárt világba sármos férfi érkezik, aki egyaránt felkorbácsolja a különböző korosztályú hölgyek érzelmeit.  Harminc-egynéhány rövid jelenetből álló, pergő ritmusú, sodró lendületű műről van szó, amelyben a gyors váltások sorozataként bomlik ki a történet, és amelyben a zene is fontos szerephez jut.

Vincze János rendező szerint a közönség a nevetéstől és a megrendüléstől is ejthet könnyeket, mivel a darab pengeélen egyensúlyoz a tragédia és a komédia között, majd aztán a szomorúbb, sivárabb irányba mozdul el.

Interaktív tavaszköszöntő gyermekkoncert – így foglalja össze Hóvirágzás című műsorát a Tamás Éva Játéktára. Tamás Éva, Bogárdi Alíz, Pozsgai Tamás és Etlinger Mihály március 28-án (szerdán) 15.30 órakor várja a gyerekeket és azok szüleit, hogy mind együtt várják, hívják és élvezzék a tavaszt, a verseket és az azokkal harmonizáló muzsikát. Táncra, zenés kirándulásra szólítják a közönséget, kalandozásra réteken, mezőkön, virágok között. A résztvevőkkel az Anyák napját is így, közösen ünneplik. E tavaszvarázshoz kortárs és XX. századi költők verseit Bogárdi Alíz, Babarci Bulcsú és Bükösdi Gábor álmodták dalokká.

Mezei Mária színésznő volt az előző században. Az ő öltözőjébe pillanthatnak be azok, akik március 29-én (csütörtökön) 19 órakor megtekintik a Pikáns zsoltár – Mezei Mária válogatott válaszai című színjátékot. A címszerepben Pápai Erika, az újságíróéban (a darab írója és rendezője) Szigethy Gábor, míg muzsikusként Zádori László áll színpadra. Mindenki kérdez, s válaszol nekik a neves színésznő, aki játszott verses tragédiát, könnyed komédiát, buja bohózatot, szívrepesztő drámát, érzelgős operettet, énekelt kuplét, sanzont, zsoltárt, magyar nótát, népdalt egyaránt. S a néző közben nemcsak hogy Mezei Mária eredeti ruháit látja, de a 80 perc alatt megismerheti az ő és a magyar történelem negyven évét.