Nagy játékcsomag a gyermekkórháznak – Facebook-nyereményjátékon győzött a Heim Pál alapítványa

A Heim Pál Gyermekkórház Fejlesztéséért Alapítvány sikerével ért véget az RG Stúdió Kft. „Játszva segítünk” című kampánya. A Facebookon több mint 1800-an szavaztak a választható három, egyaránt beteg gyermekekkel foglalkozó szervezet valamelyikére. A budapesti kórház alapítványa közel ezer voksot begyűjtve diadalmaskodott. Képviselői Budapesten vehették át a győzelemmel járó nyereményt, a háromszázezer forint értékű játékcsomagot.

– Azzal a céllal vettünk részt ebben a Facebook-szavazásos kampányban, hogy a kórházunk játszószobája megteljen játékokkal, s ezáltal önfeledté, szebbé tehessük a kis betegeink itt töltött idejét – mondta a nyeremény-átadáson Bozóki Klára, a Heim Pál Gyermekkórház Fejlesztéséért Alapítvány munkatársa. – Nagyon-nagyon örülünk, hogy mi nyertünk! A saját weboldalunkon és a Facebookon keresztül is buzdítottuk az embereket, hogy ránk voksoljanak, de nem gondoltuk, hogy végül győzünk. A kollégáim és a gyerekek nevében is köszönjük a bizalmat a támogatóinknak, és természetesen a kezdeményezést és a társasjátékokat az RG Stúdiónak.

A november elején indított nyereményjátékban három szervezetre lehetett szavazni, amelyek mindegyike gyógyíthatatlan betegségben szenvedő gyermekek, azok testvérei és szülei életét teszi szebbé, elviselhetőbbé. A budapesti Heim Pál Gyermekkórház Fejlesztéséért Alapítvány mellett az egyaránt pécsi Szemem Fénye Alapítvány és Tölösi Péter Alapítvány várta a voksokat. Egy Facebook-alkalmazáson keresztül bárki leadhatta szavazatát az általa választott szervezetre. A győztes alapítvány az összesen 1808 voksból 963-at gyűjtött be. Ennek köszönhetően érdemelte ki a nagy értékű nyereményt, amely többnyire 3-10 éves korosztálynak szóló kirakós-, társas- és figurás játékokból áll.

– Cégünk mindig is fontosnak tartotta a társadalmi szerepvállalást – mondja Budai István, a pécsi székhelyű, de Budapesten is tevékenykedő, elsősorban online marketinggel foglalkozó RG Stúdió Kft. ügyvezetője. – Miután idén amúgy is tovább nyitottunk a civil szervezetek felé, most ezzel a nyereményjátékkal „ünnepeltük meg” a fennállásunk 15. évfordulóját. Ezúton is köszönjük az alapítványoknak és a rájuk szavazóknak, hogy részt vettek a kampányban, és örülünk, hogy fel tudtuk hívni a szóban forgó alapítványok fontos küldetésére. A továbbiakban is szívesen támogatunk olyan törekvéseket, amelyek a környezetünk fejlesztését, a körülmények javítását szolgálják.

 

További információ:

RG Stúdió Kft.

Keczer Ibolya online marketing menedzser

Tel.: +36 30 539 3556

E-mail: keczer.ibolya@rgstudio.hu

Írj kommentet

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>