Rendhagyó énekóra a Muzsikás együttessel a Koch Valéria Iskolaközpontban

Rendhagyó énekóra a Muzsikás együttessel a Koch Valéria Iskolaközpontban

Március 9-én a pécsi Koch Valéria Iskolaközpontban tartott rendhagyó énekórát a Muzsikás együttes. Az idén fennállásának 50. évfordulóját ünneplő zenekar 2004 óta járja az ország közoktatási intézményeit „Rendhagyó énekóra” programjával, melyet a MOL Zrt. támogat. Az előadások célja élményszerűen bemutatni a népzenét az élő zene fontosságának hangsúlyozásával. Az együttes munkásságát számos díjjal és kitüntetéssel ismerték el, ezek közül is kiemelkedő a Magyar Művészetért Díj, a Liszt Ferenc díj, a Magyar Örökség díj, a Kossuth díj és a Prima Primissima díj.

Rendhagyó énekóra a Muzsikás együttessel a Koch Valéria Iskolaközpontban

A koncert 3 tanórában valósult meg, melyen közel 650 tanuló vett részt az általános iskolából és a gimnáziumból. A zenekart négy zenész képviselte: Sipos Mihály, Porteleki László, Éri Márton és Éri Katalin személyében. Sipos Mihály, aki fantasztikus pedagógiai érzékkel és vitalitással vezette végig a gyerekeket a népzenei előadáson, minden korosztályhoz a maga nyelvén szólt, így mindhárom óra kicsit más volt. A nagyok először érdekes zenetörténeti ízelítőt kaptak, ahol a magyar népzenegyűjtésbe és népdalkincsbe kaphattak betekintést, míg a kisebbek figyelmét anekdotázással, játékosságával ragadta meg. Ezt követte a népi hangszerek bemutatója az együttes tagjainak a prezentálásában, mint például a brácsa, nagybőgő, hegedű vagy a különlegeségeknek számító tambura és a gyimesi ütőgardon is. A továbbiakban a közös éneklésé volt a főszerep, az együttes dalra fakasztotta a diáksereget és a pedagógusokat. Élő zene kíséretében a Hej, Dunáról fúj a szél és az Érik a szőlő népdalokat énekelte közönség nagy lelkesen. Végül az esemény a Járd ki lábam, járd ki most! kezdetű csoportos csujogatással ért véget, ami szintén nagy sikert aratott.

Rendhagyó énekóra a Muzsikás együttessel a Koch Valéria Iskolaközpontban

Írj kommentet

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>