Együtt a fiatalokért projekt

A számok szerint kitűnően halad a Baranyában egyedülálló kezdeményezés
Félidejéhez érkezett az Együtt a fiatalokért projekt

A projekt lebonyolítói januárban összegezték az elmúlt öt hónap tapasztalatait, eredményeit. Egybehangzó véleményük szerint a támogatásnak köszönhetően számos olyan szabadidős program is megvalósulhatott, amire egyébként nem nyílt volna lehetőség. Pozitívumként értékelték azt is, hogy szorosabb kötődés alakult ki a részt vevő diákok és az iskoláik között. A számszerű adatok szerint eddig 380 alkalommal, 1013 órában, 655 gyerek és fiatal fordult meg a projekt valamely eseményén.

A Baranya Megyei Önkormányzat Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézménye, Óvodája, Általános Iskolája, Speciális Szakiskolája és Kollégiumának komlói intézményében a Színes világ szakkör gyermekei most épp a pécsi Akvárium-Terrárium lakóinak életével ismerkedhetnek meg, szakképzett vezetőjük segítségével. A heti szakkörök a téli szünet óta is rendületlenül folytatódnak.

Ugyanezen intézmény pécsváradi telephelyén a színjátszó körösök a város farsangi rendezvényen való fellépésükre készülnek. Az „Egészséges életmód” program keretén belül januárban a függőséget, az alkohol és a dohányzás káros hatásait dolgozták fel, februárban pedig a szexualitás témaköre kerül majd terítékre.

Mohácson a Meixner Ildikó Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Kollégium fiataljai a közeljövőben megrendezendő Ki-Mit-Tud?-ra készülnek. A rendhagyó múzeumi órák is folytatódnak a mohácsi Kossuth Filmszínház kiállítótereiben, Szegedi Katalin kiállításához kapcsolódva mesesarokkal, felolvasással, kollázskészítéssel, az alkalomra írt készült versek illusztrálásával.

Ugyancsak Mohácson, a Baranya Megyei Önkormányzat Radnóti Miklós Szakközép- és Szakiskolája, Kollégiumában a drámaszakkör tagjai rendületlenül gyakorolnak a török testvériskola látogatásának tiszteletére készülő színdarabra, ahol az összekötő szövegek törökül hangzanak majd el.

Pécsváradon, a Megyei Önkormányzat II. Béla Középiskolája, Élelmiszeripari Szakiskolája, Kollégiuma és Alapfokú Művészetoktatási Intézményében a rendhagyó irodalomóra keretein belül február 11-én az irodalmi lapok szerkesztésének feladatait, megjelenését, publikálási lehetőségeit tekintik majd át egy meghívott szerkesztő segítségével. A túra szakkörösök is készülődnek – ha az időjárás kegyes lesz hozzájuk, akkor február 5-én indulnak következő útjukra.

Kárpáti Árpád a Baranya Ifjúságáért Nonprofit Kft. ügyvezetője is sikeresnek ítéli a projekt eddigi időszakát: „Baranya megyében egyedüli pályázóként nyertünk, ami különös jelentőséget és felelősséget jelent számunkra. Ebben a pályázati kiírásban hasonlóan magas összeget az országban csupán néhány pályázó nyert, de azok is más régiókban. A projekt nagysága így biztosítja számunkra, hogy jelentős számú fiatalt tudunk bevonni a programokba, és jelentős számú szakképzett, tapasztalt pedagógus foglalkozhat a célcsoporttal. Éppen ezért összetett feladat a tevékenységek összehangolása, a foglalkozások zökkenőmentes lebonyolítása, de az intézményvezetők és pedagógusok hozzáállásának és elhivatottságának köszönhetően a programok folyamatosan zajlanak”.

Az Együtt a fiatalokért projekt lebonyolítója a Baranya Ifjúságáért Nonprofit Kft. A Baranya Megyei Önkormányzat ifjúsági feladatait ellátó szervezet TÁMOP-3.2.11/10-1-2010-0026 azonosítószámú pályamunkája a „Nevelési-oktatási intézmények tanórai, tanórán kívüli és szabadidős tevékenységeinek támogatására” kiírt uniós pályázaton szerepelt eredményesen. 50 millió forintos támogatást nyertek a megyei önkormányzat fenntartásában működő öt baranyai közoktatási intézmény gyermek- és ifjúsági programjaira. A támogatás révén 2010 szeptembere és 2011 augusztusa között összesen 34 tematika mentén, 662 alkalommal, mintegy 50 szakember foglalkozik az 5 intézményből bevonandó közel 1000 fiatallal.

A szóbanforgó kiíráson a dél-dunántúli régióból összesen négy pályázó szerepelt sikeresen: az egyetlen baranyai nyertes mellett a Drávagyöngye Ifjúsági Néptánc Egyesület, Marcali Város Szabadidős Sportegyesülete, valamint a Tolna Megyei Önkormányzat és a Magyarországi Németek Országos Önkormányzatának Német Színháza.

További információ:
Spirk Nikoletta projektmenedzser
Tel.: 20.400.38.97.
Email: spirk.niki(kukac)tetthely.net