Wekerle Sándor Alapkezelő Közleménye

Tisztelt Pályázók!
 
A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumhoz rendelt források egységes és hatékony kezelése érdekében 2011. január 1-je óta a Nemzeti Civil Alapprogram kezelését a Wekerle Sándor Alapkezelő végzi. Az átadás-átvétel zökkenőmentesen lezajlott, a folyamatban lévő feladatokat az Alapkezelő fennakadás nélkül vette át. Az NCA kollégiumainak pályázati kiírásai január 3-án, 10-én illetve 14-én jelentek meg. Az utolsó pályázati beadási határidő március 10-én járt le. Az Alapkezelőhöz összesen 15.642 db pályázat érkezett, amelyek formai ellenőrzése határidőben megtörtént. Az érvényes pályázatokat az Alapkezelő a megfelelő időben továbbította az egyes kollégiumokhoz, amelyek – szintén határidőre – elbírálták azokat.
 
Korábban többször is vizsgálták az NCA kollégiumainak döntéseit. Az ellenőrzések során többek között fény derült arra, hogy a rendelkezésre álló összegek elosztásánál feltűnő aránytalanság volt tapasztalható. Azok a civil szervezetek, amelyeknek vezetői részt vettek a döntéshozatalban, aránytalanul magasabb összegű támogatáshoz jutottak, mint a többi civil szervezet. Ez a gyakorlat joggal váltotta ki az egész civil társadalom felháborodását. A Wekerle Sándor Alapkezelőnek kötelessége, hogy a rendelkezésre álló forrásokat átláthatóan és hatékonyan ossza el, ezért áttekintette a kollégiumok döntéseit, és sajnálatos módon a korábbi évekhez hasonló aránytalanságokat tapasztalt. Az Alapkezelő felhívta a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium figyelmét a helyzetre, felvetve a kollégiumi döntések felülvizsgálatának lehetőségét. Tette ezt annak érdekében, hogy a rendelkezésre álló összegekből minden civil szervezet megfelelő arányban részesüljön. A felülvizsgálat a döntési folyamat meghosszabbodását eredményezte, de bízunk abban, hogy a jövőben mindenki átérzi az arányos és igazságos forráselosztás fontosságát, és nem lesz szükség hasonló lépésekre.
 
A pályázatok jelenlegi státusza a következő:
 
–             Az NCA-ORSZ, az NCA-DP-A, az NCA-DP-B, az NCA-CIV-A, az NCA-CIV-B, az NCA-NYD, az NCA-KM, és az NCA-NK pályázatokról szóló döntések engedélyező okiratai 2011. 06. 10-én bekerültek a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumba.
 
–             Az NCA-DD és az NCA-ÉA pályázatok esetében az új döntések az érintettek vonatkozásában 2011. 06. 9-én megszülettek, az engedélyező okiratok elkészítése folyamatban van.
 
–             Az NCA-ÉM, az NCA-KD, és az NCA-DA érintett pályázatairól 2011. 06. 15-én várható új döntés.
 
–             Az NCA-CIV-C és az NCA-CIV-D pályázatokról a CIV Kollégium 2011. 06. 15-én dönt.
 
–             Az NCA-ÉM pályázatairól az ÉM Kollégium döntése a 2011. 06 15-i döntést követően várható.
 
A Wekerle Sándor Alapkezelő a meghosszabbodott kollégiumi döntési szakaszt követően igyekszik meggyorsítani a szerződéskötési folyamatot, hogy ezzel is elősegítse a további határidők betartását.