Félmilliárd forintos fejlesztés kezdődött a pécsi Gandhi Gimnáziumban

Megújul a Gandhi Gimnázium és Kollégium egyik épületegyüttese. 499,97 millió forintos pályázati támogatás révén a pécsi iskola kollégiumi blokkját korszerűsítik. Európa első cigány/roma nemzetiségi, érettségit adó intézményében jelenleg 228-an tanulnak. Elsősorban a diákotthonban lakókat érinti a fejlesztés, amely a következő tanévtől komfortosabb körülményeket teremt számukra.

–  Ez a beruházás amiatt vált szükségessé, mivel a Komját Aladár utcai épületegyüttesünk már sem energetikailag, sem a belső közművek tekintetében, sem az iskola korszerű oktatási-nevelési funkcióinak nem felel meg. A használata körülményes, az üzemeltetése pedig költséges – mondja Virág Bertalan. A Gandhit fenntartó nonprofit kft. ügyvezetője szerint nem csupán olyan problémákat kell megoldani, mint például a szolgáltatások akadálymentes elérhetősége, de az is tarthatatlan helyzet, hogy a szóbanforgó négy épület számos ablakán már akkor is befúj a szél, amikor azok zárva vannak.

A projekt fő részét a kollégiumi blokk átalakítása, felújítása jelenti. A pályázat megvalósítása már zajlik, maga az építkezés néhány hónap múlva indulhat meg. A kivitelezés keretében az említett épületek egyebek mellett tető-, hő- és vízszigetelést kapnak, újra ki is festik mindegyiket. A jelenlegi, elavult nyílászáróikat modernekre cserélik, a villamoshálózatot is korszerűsítik, új kazánt üzemelnek be, a szobákat, vizesblokkokat és a liftet pedig akadálymentessé teszik. Az már az oktatási-nevelési munka eredményességét segítheti, hogy az egyik épületből a másikba költöztetik a könyvtárat, melynek déli oldalán olvasószobát alakítanak ki. A könyvtár és kapcsolódó helyiségei jelenlegi területén interaktív oktatótermet hoznak létre, és az udvar sem marad érintetlen: a parkot is felújítják, a parkolóban pedig mozgáskorlátozott-helyeket is elkülönítenek.

Az iskola fenntartója – emlékeztet rá az ügyvezető – 2012-ben hármas célt tűzött ki maga elé: az egyik az, hogy a gimnázium nyitott szellemű, a tudományok iránt fogékony, a népéhez és anyanyelvéhez kötődő cigány fiatalokat képezzen; a másik, hogy Magyarországon a roma gyermekek olyan minőségű képzésben részesülhessenek, mint nem cigány társaik; harmadrészt pedig hogy a többi magyarországi nemzetiséghez hasonlóan e fiatalok egy része is nemzetiségi intézményben tanulhasson. Virág Bertalan azt mondja, az említett célok megvalósulását segíti ez a fejlesztés is, hiszen a kollégiumi épületegyüttes komfortosabb élet- és munkakörülményeket teremt; új funkciókkal is gazdagít, s ráadásul csökkenti az üzemeltetési költségeket.

A fejlesztésre az Új Széchenyi Terv Dél-Dunántúli Operatív Programja keretében a Gandhi Gimnázium Közhasznú Nonprofit Kft. pályázott. A „Gandhi annyi, mint élni a lehetőséggel” című projekt (pályázati azonosító szám: DDOP-3.1.2/C-14-2014-0001) 499,97 millió forint támogatást nyert el. A projekt 2014. augusztus 15-én kezdődött, és 2015. szeptember 30-án ér véget. A beruházás a Széchenyi 2020 program keretében valósul meg.

További információ:

Virág Bertalan ügyvezető, Gandhi Gimnázium Közhasznú Nonprofit Kft.

Telefon: +36 72 239 655; honlap: www.gandhigimi.hu