Befejeződött a hosszúhetényi Zengő Óvoda felújítása

Hosszúhetény egyetlen óvodája megújulva kezdte a 2015-ös évet. A német nemzetiségi óvodaként működő referencia intézmény közel 150 helyi és a környező településről bejáró kisgyermek nevelését látja el. Annak érdekében, hogy a gyerekek minőségi ellátásban részesülhessenek, elengedhetetlen volt a kapacitásbővítés.

Eme felismerésnek köszönhetően indult el a kezdeményezés, mely az óvoda felújítását, csoportszoba bővítést tűzte ki célul. A küldetés megvalósításához a Dél-Dunántúli Operatív Program keretében, pályázati támogatást kapott Hosszúhetény Községi Önkormányzata. A beruházás megvalósításának helye Hosszúhetény, amely a Komlói kistérséghez tartozik. A település a pécsi agglomeráció egyik legfrekventáltabb helye, ezért sok pécsi család választotta lakóhelyeként. Ennek következtében a gyermeklétszám lassú emelkedésnek indult, a Zengő óvoda pedig, mint a község egyetlen óvodája senkit nem utasíthat el, hiszen a kisgyermekek érdekei azt diktálják, hogy saját lakókörzetükben járhassanak óvodába. Így ahhoz, hogy az óvodáskorú gyermekek fejlődésének és nevelésének optimális feltételeit biztosítani tudják, elkerülhetetlenné vált a kapacitásbővítés.

A projekt keretein belül, minden a tervezettnek megfelelően készült el: a meglévő öt csoportszoba mellett kialakításra került egy teljesen új, így már 25 gyermek nevelése folyik csoportonként, illetve egy tornaszoba létrehozása és az orvosi szoba áthelyezése is megvalósult. Mindezen túl számos további fejlesztésre is sor került: napelemeket helyeztek el a tetőn, melyek beépített teljesítménye eléri a 20 kW-ot! Az emeletre vezető kényelmetlen lépcső szabályos kiépítése mellett egy új kétkarú lépcsőházat is kialakítottak. Az emeleti csoportszobákhoz pedig ételfelvonót szereltek be, ezzel is könnyítve az ott dolgozó nevelők mindennapjait. Számukra kedvez még az emeleten elkülönített öltöző-mosdó helyiség is és a szülői munkaközösség által korábban kialakított sószoba is megmaradhatott.

Az udvar is felújításra szorult, új kerítés és még több játék került oda. Elkészült a tervezett beléptető rendszer a kapuknál így a szülők még nagyobb biztonságban tudhatják csemetéiket. Mindezek mellett az elavult világítást és fűtési rendszert is korszerűsíteni kellett, hiszen fontos az egyenletes fűtés az óvoda összes helyiségében.

A „A hosszúhetényi Zengő Óvoda kapacitásbővítése” című, DDOP-3.1.2-12-2012-0005 jelű pályázatot a Regionális Operatív Program Irányító Hatóság vezetője 137 938 759 Ft összegű támogatásra érdemesnek ítélte. A pályázat kedvezményezettje a Hosszúhetény Községi Önkormányzat. A Zengő Óvoda kivitelezési munkálatai 2014 tavaszán indultak meg. A beruházás a tervezetthez képest 1 hónappal korábban, 2014. december végén fejeződött be.

További információ:

Dr. Csörnyei László Sándor polgármester
Tel.: +36 20 290 1414
E-mail: onkormanyzat@hosszuheteny.hu