Házhoz ment és be is jött A különóra – Országos turnén a Magyarországi Német Színház

Pénteken ér véget a Magyarországi Német Színház (DBU) kéthetes országos turnéja, melynek során tíz városban játssza A különóra című előadását. A körút állomásai középiskolák, a szekszárdi teátrum ugyanis elsősorban németül tanuló fiataloknak állította színpadra Eugéne Ionesco abszurd drámáját. Ahhoz, hogy a középiskolások megértsék a darab üzenetét, a DBU már előzetesen, magyar nyelvű értelmező előadással készítette fel őket.


– Az abszurd színház lényegét nem is olyan könnyű megérteni – magyarázza a színház igazgatónője. Frank Ildikó csapatával együtt úgy döntött, az oktatási intézményeknek egy összefoglaló előadást is felkínál, amely azt világítja meg, hogyan is működnek A különórához hasonló abszurd művek: – Az anyagot interneten keresztül juttattuk el a pedagógusokhoz, ők tolmácsolták azt a gyerekeknek. Hasznos volt, hiszen a fiatalok sokkal befogadóbban viszonyultak az előadáshoz. Megértették, hogy ez a darab épp attól hatásos, hogy a látszólagos értelmetlenségeivel feszengést, már-már elviselhetetlen szorongást vált ki a közönségéből. Rájöttek, hogy nem feltétlenül kell megérteniük a produkciót. Sokkal inkább az a lényege, hogy kérdéseket fogalmazzon meg a fiatalokban, amelyekre ők majd a tanórákon megpróbálhatnak válaszokat találni.

A hódmezővásárhelyi Bethlen Gábor Református Gimnáziumba immár évek óta visszajár a DBU társulata. Az iskola pedagógusai szerint szép kihívás az évfolyamonként 30-40 németet tanuló diáknak egy-egy német nyelvű színdarabot megérteni. – Az idei visszajelzések szerint tanulóink egész jól tudták követni a cselekményt – meséli Szabó Zsuzsa Réka némettanár. – Az előadást követő órán beszélgettünk a benyomásaikról. Azt mondták, nagyon elfáradtak az egyórás megfeszített figyelemtől. Nemcsak nekik volt tanulságos ez a színházi élmény, hanem nekem is. Egyfajta szembesítés volt önmagammal, a munkámmal: milyen könnyen elveszhet a tanár, milyen könnyen elszakadhat a valóságtól, elveszítheti kapcsolatát a tanítványával, s ekképpen munkája értelmetlenné, öncélúvá, feleslegessé válhat.

Eugéne Ionesco A különóra című egyfelvonásos komikus drámáját Florin Gabriel Ionescu rendezte. Egyik főszereplője egy kedves, de nem túl okos fiatal lány, aki doktorálni készül, ezért különtanárt fogad. A gyámoltalannak tűnő oktató pedig megrészegül saját fölényétől, szóáradatával terrorizálja tanítványát, végül már nem képes uralkodni ösztönein. A rendező az egyébként nemrég bemutatott produkció minden részletét úgy dolgozta ki, hogy az könnyen utaztatható legyen. A díszletelemeket például – amolyan vándorszínházként – maguk a színészek is bárhol könnyedén fel tudják állítani.

A Magyarországi Német Színház azt szeretné, hogy egy-egy előadását azok is megnézhessék, akik nem tudnak Szekszárdra utazni. Több darabja is elfér színészestül-díszletestül akár egy kisbuszban is.