Különlegesség a javából: malommúzeum-étterem épült Hosszúhetényben

Almalomb – ezt a nevet kapta az az új étterem és kávézó, amely a napokban készült el a Baranya megyei Hosszúhetényben. Pályázati fejlesztés keretében az egykori Dallos-Böröcz vízimalmot újították fel és építették át kulináris kitérő- és találkozóhellyé. Az egyedi hangulatot árasztó létesítmény – várhatóan idén ősztől – egész éves nyitva tartással várja vendégeit.

„Almalomb nem pusztán egy hely. Almalomb az én helyem. A családomé. Egy régi történet, amit megőriztünk és továbbmesélünk. A múlt, a jelen és a jövő találkozóhelye.” Így fogalmaz tulajdonosa hetényi örökségéről, a 19. századi vízimalomról, amely sokéves elfeledettség után megújulva ismét kitárja majd kapuit. Malommúzeum-étterem lett belőle – olyan szigetnek álmodták meg, ahol a betérő „lélegzethez juthat a mindennapok őrlésében”.

A fejlesztés fél évvel ezelőtt vette kezdetét. A beruházás keretében az épületet teljesen felújították, odabent helyreállították a régi malomszerkezetet, malomkőjáratot, és az eredetivel megegyező vízikereket is. A megmaradt malomipari gépeket ugyancsak rendbe tették, és kiállítást állítottak össze belőlük. Az ingatlanban nemcsak étterem és kávézó kapott helyet, ahol a nyitás után akár ötven vendéget is tudnak fogadni. Amellett pincét, helyi termékek boltját és konferenciatermeket is kialakítottak. Az egykori vízimalom északi kertjében pedig a régi malomárkot is helyreállították, és a környezetet madáritatóval, kerti pihenőkkel és homokozóval tették még hangulatosabbá.

Ez a pályázati fejlesztés most véget ér, de egy másik pályázat keretében mégis folytatódik a munka: a veranda a déli udvarral és a kert többi részével várhatóan idén őszre készül el: „titkos” alagutat, füstölőt, kenyérsütő kemencét, kerthelyiséget, parkolót építenek, sőt, kialakítanak egy rendezvénypajtát is, amely hatvanfős befogadóképességével esküvők és kulturális rendezvények kedvelt színhelyévé válhat.

És ha már programok: az Almalombban időről időre koncertek és nyilvános kultúresemények, képzőművészeti kiállítások is várják majd a látogatókat, akik e falak között a malom történetével és működésével is megismerkedhetnek. Sőt, kenyérsütő foglalkozás keretében a kovászkészítés rejtelmeibe is bepillantást nyernek, miután itt a kenyér is helyben készül majd. Az étlapról pedig a saját füstölőkamrában érlelt sonkát és kolbászt is lehet választani, és ízletes étkeket kínál a helyi termékek boltja is.

Az „A Dallos-Böröcz malom turisztikai szolgáltatásfejlesztése” című, „DDOP-2.1.1/I-11-2012-0003” azonosítószámú projekt a Dél-Dunántúli Operatív Program keretében, az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg. A beruházás összértéke 100 424 380 forint.