Országos cigány/roma mesemondó-versenyt hirdet a pécsi Gandhi Gimnázium

Európa első cigány/roma nemzetiségi, érettségit adó intézménye, a pécsi Gandhi Gimnázium és Kollégium kezdettől fogva tudatosan vállalja fel a cigány/roma hagyományok, népszokások megőrzését. Ehhez jól illeszkedik a hagyományos, most november végére ismét meghirdetett országos cigány/roma mesemondó verseny. Rangos eseménye lesz ez az iskola idei tanévének, amely egyébként is bővelkedik programokban – jól példázza ezt az elmúlt egy hónap is.

Október 2-án névadója születésére emlékezett a gimnázium közössége. A már hagyományos ünnepségen India magyarországi nagykövete, Shri Malay Mishra a tanulás és a tudás fontosságáról beszélt a diákoknak, aminek kapcsán szorosabb együttműködést szorgalmazott a Gandhi és a Pécsi Tudományegyetem Ázsia Dokumentációs Központja között. Az ünnepség után az iskolában öt helyszínen tartottak Indiához kötődő foglalkozásokat, melyek mindegyike – a jógától a táncházon át az interaktív történelemóráig – népszerűnek bizonyult. Déri Ildikó igazgató úgy összegez, hogy ez a program segített abban, hogy erősítsék a tanulók kötődését a gyökereikhez, Gandhi szellemiségéhez és természetesen magához a gimnáziumhoz is.

Jól sikerült az iskolában másnap a Magyar Diáksport Napi esemény is, melynek megmérettetésein valamennyi osztályból indult csapat. Az egészséges életmód fontosságára is rámutató, valamint közösségépítésre is kitűnően alkalmas programban nemcsak 2014 méteres futás szerepelt, a diákok a hagyományos magyar labdajátékban, a métában is összemérték ügyességüket.

5-én aztán rangos és kedves vendégeket, az amerikai baptista egyház 14 tagját fogadta a Gandhi. Az újraélesztett kapcsolatba mindkét fél lendülettel vetette bele magát: a gimnázium szívélyes házigazdaként, a küldöttség pedig hasznos segítőként. A látogatók közreműködtek az angolórákon, amerikai futballozni és kosárlabdázni tanítottak a sportcsarnokban, kézműves foglalkozásokat tartottak, megvendégelték a tanárokat és a tanulókat, sőt számos ajándékot is adtak nekik – így pólókat, tanszereket és apróbb csecsebecséket is.

16-án a környékbeli nyugdíjasokat várta az intézmény, immár második alkalommal. Az októberi Idősek Világnapja alkalmából szervezett rendezvényen 30 nyugdíjas korú ismerkedhetett meg a kollégiumban tanulók életével, azt követően pedig a diákok bensőséges műsorral és szerény vendéglátással kedveskedtek a vendégeknek. A találkozó kiváló hangulatban zajlott, résztvevői zárásként a további együttműködés lehetőségeiben is megállapodtak.

Októberben az intézmény számos más programnak is helyet adott: a 17-19-i hétvégén például Roma szakkollégiumi találkozót rendeztek a sportcsarnokban, ahol a Pécsi Tudományegyetem Wlislocki Henrik Szakkollégiuma és a Szegedi Keresztény Roma Szakkollégium hallgatói foglalkoztak olyan témákkal, mint a romák társadalmi szerepvállalása, az önkéntesség fontossága, a tudományos kutatásban való részvétel, vagy épp a szakmai képzések jelentősége a cigány/roma szakkollégiumokban.

Ugyancsak a sportcsarnokban tartották az Országos Rendőr-főkapitányság rendvédelmi pályára orientáló kampányeseményét, melyen Oláh Gergő is fellépett, valamint – immár november legelején – a megyei főkapitányság bűn- és baleset-megelőzési napját. Ezek során a gandhisok cigány származású rendőrökkel is találkozhattak, erőfelmérő, illetve játékos feladatokban vettek részt (még „nyomoztak”is), sőt, külön érdekességképpen megismerkedhettek Józseffel, Európa egyetlen drogkereső yorkshire terrierjével. Déri Ildikó igazgató azt mondja, ez a két program is jól illeszkedett az iskola azon céljához, hogy minél többféle továbblépési lehetőséggel, hivatással, szakmával ismertesse meg diákjait.

A felsoroltakon túli érdekesség a Gandhi elmúlt heteiből, hogy a megyei honvédelmi kötelék-versenyt – a tavalyi 4. hely után – ezúttal megnyerte a gimnázium csapata: a Bogdán József, Bogdán Attila, Horváth Rajmund, Tóth László összetételű gárda a katonai jellegű feladatokban 27 csapatot utasított maga mögé. És ha már katonaság, ide vonatkozó hír: a legutóbbi pécsi próbasorozást a baranyai hadkiegészítő parancsnokság a gimnázium tanulóival hajtotta végre.

Az iskola mindemellett országszerte féltucat pályaválasztási kiállításon mutatkozott be a lehetséges újabb gandhisok előtt. Utóbbiaknak pedig nemsokára, november 25-én két dolog miatt is érdemes ellátogatniuk a gimnáziumba: egyrészt ugyanis akkor nyílt napot tartanak az intézményben, tehát bárki személyesen is meggyőződhet arról, hogy érdemes ide járnia, itt tanulnia; másrészt aznap délelőtt 10 órakor a Gandhi könyvtárában országos cigány/roma mesemondó-versenyt rendeznek, melyre főként 7-8. osztályos kisdiákokat várnak. A versenyzők a cigány/roma mesekincsből bármilyen témájú történetet hozhatnak magukkal, s azt akár beás, akár romani (lovári), akár magyar nyelven is előadhatják – ráadásul a legjobbakra értékes nyeremények várnak!