Játszva segítenek – beteg gyermekekkel foglalkozó alapítvány mellé áll egy pécsi cég

Egy pécsi székhelyű vállalkozás különleges módon ünnepli 15. születésnapját. Annak apropóján adni készül: olyan Facebook-kampányt indított, amelynek célja az, hogy egy beteg gyermekekkel foglalkozó szervezetet nagy értékű játékcsomaggal gazdagítson. Hogy ki kapja meg az ajándékot, arról a cég közösségi oldalán szavazók dönthetnek.

Karácsony közeledtével egy kicsit mindannyiunk gondolkodása „családközpontú üzemmódba” vált. A cégünknél így került szóba, hogy milyen nehéz lehet azoknak a családoknak, melyeknek az ünnepe nem lehet teljes, mert gyermekük valamilyen betegséggel küzd – mondja Keczer Ibolya, a pécsi székhelyű RG Stúdió Kft. munkatársa. Az idén épp másfél évtizede működő vállalkozás munkatársai végül úgy döntöttek, a születésnapjuk alkalmából segíteni próbálnak egy olyan szervezetnek, amely beteg gyerekekkel foglalkozik.

Kiválasztottunk három elkötelezetten tevékenykedő szervezetet: a budapesti Heim Pál Gyermekkórház Fejlesztéséért Alapítványt, valamint az egyaránt pécsi Szemem Fénye Alapítványt és Tölösi Péter Alapítványt – veszi át a szót Budai István ügyvezető. – Mindegyikről közismert, hogy gyógyíthatatlan betegségben szenvedő gyermekek, azok testvérei és szülei életét teszi szebbé, elviselhetőbbé. Cégünk nem maga kívánta kiválasztani, hogy melyik szervezetet ajándékozza meg. Ehelyett – kicsit magunkat, a saját tevékenységünket is megmutatva – fejlesztettünk egy Facebook alkalmazást, amelyen keresztül bárki leadhatja szavazatát az általa választott alapítványra, ezzel is növelve az esélyét, hogy éppen az nyerje meg az általunk felajánlott, 300.000 Ft értékű játékcsomagot.

A 25 éve – az elsők között – létrehozott Heim Pál Gyermekkórház Fejlesztéséért Alapítvány célja az, hogy fejleszteni tudja a kórházi ellátást, a gyógyítási és ápolási feltételeket, javíthassa munkatársai szakmai tudását – foglalja össze egyik kollégájuk. Bozóki Klára azt mondja, a Facebookon és a saját weboldalukon is szavazásra buzdítják támogatóikat. – Nagy örömet jelentene számunkra, ha nyernénk, hiszen a játszószobánk megtelhetne játékokkal, önfeledté, szebbé tehetnénk a gyermekek ott töltött idejét.

A gyógyíthatatlan betegséggel küzdő gyermekek és fiatalok életét megkönnyítő Szemem Fénye Alapítvány a Facebook oldalán és hírlevélben is népszerűsíti a játékot, várja a voksokat. – Arra törekszünk, hogy a gyermekhospice házunk lakói az ott töltött időt minél kellemesebb, otthonosabb környezetben, vidáman tudják eltölteni, s a nyeremény nagy segítség lenne ebben – mondja Hovodzák István, az alapítvány vállalati kapcsolatokért felelős forrásteremtési munkatársa.

A komplex prevenciós és rehabilitációs segítségnyújtással foglalkozó Tölösi Péter Alapítvány e-mailen, a Facebookon, a honlapján és plakátokon is arra ösztönöz, hogy rá érkezzenek a szavazatok. Sallai Adrienn alapítványi menedzser így fogalmaz: – Győzelmünk esetén a rehabilitációra érkező gyermekek hasznos időtöltésében tudunk segíteni, a játékokkal „megrövidíthetjük” a vizsgálatok idejét. Csakis a célcsoportunknak szánjuk az ajándékokat, egy részét odaajándékozva, a másik részét megtartva az intézménybe érkezők számára.

Szavazni tehát az RG Stúdió Facebook oldalán, vagy ezen a linken keresztül lehet: http://bit.ly/jatszva_segitunk_RG. A kampány 2015. november 9-től december 4-ig tart, s naponta mindenki csak egyszer voksolhat. Az állás folyamatosan követhető, s ráadásul az érvényes szavazatot leadók némelyike sem marad ajándék nélkül, ők ugyanis könyveket nyerhetnek, egyvalaki pedig részvételt az RG Stúdió Kft. egyik Facebook tréningjére.

Vállalkozásunk életében nem újdonság a segítés – teszi még hozzá Keczer Ibolya. A kezdetektől fontosnak tartjuk, hogy rendszeresen szakítsunk időt és energiát arra, hogy értékeket közvetítsünk. Jövő tavasszal egy helyi játszótér kicsinosítását tervezzük, és ugyanazon év elején pályázatot is kiírunk civil szervezetek számára.

 

További információ:

RG Stúdió Kft.

Keczer Ibolya

Tel.: +36 30 539 3556

E-mail: keczer.ibolya@rgstudio.hu

Írj kommentet

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>