Jól sikerült év után, lendületből folytatja a PeMaC

jol-sikerult-ev-utan-lenduletbol-folytatja-a-pemac-2

A nagymányoki kábelgyártó a termékei mellett a munkatársaira is odafigyel.

Vezetékekben szakértő: a kábelkonfekcionálással foglalkozó PeMaC Kábeltechnika Kft. elsősorban a megújuló energiaforrások piacát szolgálja ki, fa- és pellettüzelésű kazánokba készít kábelkötegeket. A gyártáshoz kisebb részt gépekre, főként azonban precíz kézi munkaerőre van szükség a Tolna megyei nagyvállalatnál, ahol az idei év végére – a nehéz gazdasági helyzet dacára – sikerült elérni azt, hogy szinte teljes foglalkoztatotti létszámmal, zökkenőmentesen termeljen.

A PeMaC Kábeltechnika Kft. – köszönhetően az idei év folyamatos megrendelésnövekedésének – május végén célul tűzte ki, hogy a gyártó részlegén további 40-50 fővel növelje a munkatársai létszámát. A megfelelően célzott kommunikáció segítségével, valamint annak köszönhetően, hogy munkahelyként pozitív a megítélése, a nyár végére több mint félszáz dolgozóval sikerült növelnie a kapacitásait. Sőt, azóta már majdnem minden üres helyet betöltöttek az összeszerelő-munkaasztalok körül. Immár több mint 400 főből álló, szorgalmas gyártósori-operátor gárda gondoskodik arról, hogy az a közel 250 vevő, akiket kiszolgál a vállalat, a kért mennyiséghez mindig időben és kifogástalan minőségben jusson hozzá.

Bányai Péter ügyvezető igazgató azt mondja, már régebb óta, folyamatosan igyekeznek mind vonzóbb munkahellyé válni, jobb munkakörülményeket teremteni a tágasabb gyártótérrel, a klimatizált, rendezett és tiszta üzemcsarnokkal, a modern és biztonságos gépekkel és az ingyenes céges buszjáratokkal. Ráadásul a kollégáik családias légkörben végezhetik a munkájukat, nemrég pedig még Mikulás ünnepséget is szerveztek, hogy együtt kedveskedjenek munkatársaik gyermekeiknek, és a PeMaC Télapója mindenkinek személyesen adta át az ajándékcsomagokat. December végén pedig a vezetőség, az iroda és a gyártás részleg közös évzáró bulival búcsúztatja az esztendőt.

jol-sikerult-ev-utan-lenduletbol-folytatja-a-pemac-1

A PeMaC célja, hogy a jelenleg elért munkatársi létszámot fenntartsák 2023-ban is. A kábelgyártó vállalatnak még az állandó vevők óvatosabb rendelései mellett sincs oka arra, hogy csökkenő megrendelésvolumentől tartson, hiszen az osztrák anyacég a számára stabil vállalati hátteret biztosít. Ez abban is megmutatkozott, hogy november közepén a PeMaC anyavállalata, a H&S Kabeltechnik GmbH is képviseltette magát Münchenben a Messe Electronica rendezvényen, amely a világ vezető elektronikai szakkiállítása. A nívós esemény egyik hozadéka, hogy azóta a központhoz folyamatosan érkeznek be új ajánlatkérések, ami tovább erősíti a magyarországi leányvállalat amúgy is biztos gyártói pozícióját.

A PeMaC tehát ugyanazzal a dinamikus lendülettel kezd neki a 2023-as évnek, mint amit idén is állandó jelleggel produkált. Bányai Péter azt mondja, szeretnék, ha a cég neve még szélesebb körben válna ismertté és elismertté – éppen ezért nem csak a gyártásban, de a PeMaC egyéb megjelenéseiben és tevékenységeiben is további előrelépést terveznek. Ez lendület pedig nemcsak a kábelgyártás, hanem a közösségépítő céges rendezvények és a sportcsapatok támogatása területén is tovább folytatódik.

További információk:
Radó Olívia, ügyvezetői asszisztens
+36 74 550 031
Rado.Olivia@pemac.hu

Írj kommentet

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>