„Le Tour De Cure” Kerékpárverseny és Gördülő kerekek fesztiválja

A Hosszúhetényi Önkormányzat támogatásának köszönhetően a Hosszúhetény Fejlődéséért Alapítvány és a Zengő Kerékpáros Egyesület kerékpáros rendezvényt szervez október településünkön október első hétvégéjén. A gördülő kerekek felvonulásra a résztvevők érkezését gördülő keréken, akár kerékpáron, akár babakocsin, akár gördeszkán várjuk annak érdekében, hogy egy közös gördülésben vegyünk részt a Mozitól a Hetény Szoborig és vissza.

A kerékpárverseny koncepciója viszont már az, hogy az indulók ne csak a verseny/maraton/túra napjára érkezzenek vendégként Hosszúheténybe, hanem töltsék is el aktívan a hétvégét itt, növelve ezzel településünk népszerűségét és a falusi szállásadók vendégéjszakáinak számát. Éppen ezért, minden indulónak a kerékpáros eseményen túl további aktív programokat kínálunk ajándékként, így szeretnénk bemutatni a település nevezetességeit, a vadasparkot, a faluházat, az üvegmúzeumot, ill.  felvonultatunk kulturális programokat, bemutatkoznak civil szervezetek, egyesületek is. 

A rendezvényekek közös célja az egészséges életmódra nevelés, a mozgás, valamint mozgósítás az október első hetében megrendezendő egészségügyi szűrésre. Így az október 3.-tól kezdődő egészséghét alatt a prevenciós céllal a PTE szűrőkamionjában szűrést is biztosítanak majd.  Várunk minden résztvevőt, nézőt, szurkolót, főleg azért, mert a kerékpárverseny kísérőautóiból értékes ajándékokkal lepjük majd meg a nézőket, érdeklődőket.

Október másodikán érdemes lesz szurkolni a kerékpárosoknak!!!