EGÉSZSÉGET PALÁNTÁZNAK – INGYENES PROGRAMOK GARMADÁJA VÁRJA A PÉCSIEKET

Jógaórára, stresszkezelő tanfolyamokra, szülésre felkészítő klubba vagy családi tornára járni manapság drága. Általában. Ám a baranyai megyeszékhelyen mindezt most számtalan egyéb egészségtudatosságra ösztönző programmal együtt és ingyen kínálják. A Palánta Program elsősorban a pécsi kisgyermekes családokat, valamint a város bölcsődéinek dolgozóit várja – mégpedig több mint húszféle lehetőséggel.

„Nekem ez a nyugalom szigete, ahol bizalmas, gyerekbarát környezetben csak a kislányommal is tudok foglalkozni” – így vélekedik egy édesanya, aki kétéves gyermekével együtt már harmadízben vesz részt az Ugribugri családi tornán. Dolgos-Junek Szibill azt mondja, igyekszik tudatosan terelgetni a kicsit az egészséges életmód irányába, ezért is ragadta meg a lehetőséget, hogy vele együtt tornázzon. – Természetesen otthon is rendszeresen mozgunk, játszunk a szabadban. Ebben a vidám kis közösségben azonban nem vonják el a figyelmemet az egyéb otthoni teendők. A picikkel együtt tornázunk, ők trambulinon ugrálhatnak, alagútban kúszhatnak. Minden alkalom egy-egy adott témára épül. Legutóbb például diókat szórtunk az alagútba, és azokat a gyerekeknek meg kellett keresniük, hogy aztán elropogtathassák őket. Dióval kapcsolatos mondókákat, énekeket is tanultunk. Rengeteg új ötletet gyűjtögetek itt, amelyeket otthon Jankával együtt tovább játszhatunk.

A tíz hónapon át tartó, pályázati támogatás segítségével megvalósuló Palánta Programot a pécsi bölcsődéket támogató Kicsikék Alapítvány hívta életre. Dr. Torma Lászlóné szakmai vezető azt mondja, ezzel a programsorozattal mindenekelőtt nyitni szeretnének a családok felé. Már most látszik, hogy óriási igény van a projekt kínálta lehetőségekre: – Mindenki számára nyitottak a programjaink, de elsősorban a pécsi bölcsődékbe járó gyermekeknek, azok szüleinek, valamint a bölcsik dolgozóinak szeretnénk felkínálni azokat. Az eddigi tapasztalataink azt mutatják, hogy a családok nagyon jól érzik magukat nálunk, továbbviszik a jó hírünket, így egyre többen jönnek a szakemberek vezette foglalkozásainkra. Emellett pedig örülök, hogy ingyenes programjainkkal hozzájárulhatunk ahhoz is, hogy végre a város bölcsődéiben dolgozók magukkal is törődjenek egy kicsit. Mindnyájan nagyon le vannak terhelve, miközben a fizetésük meg alacsony. A visszajelzéseik alapján nagyon hálásak a lehetőségért. A múltkor például olyan kolléganőkkel beszéltem, akik a dohányzásról leszoktató programunkra járnak. Nagyon elkötelezettek amellett, hogy felhagynak a cigarettázással. Ha közülük legalább egyvalakinek sikerül ez a mi segítségünkkel, akkor már volt értelme felkínálnunk a lehetőséget!

A Palánta Program – hogy gyermekeinknek az egészség természetes legyen (TÁMOP-6.1.2/11/1) elnevezésű projekt az alábbiakat kínálja: az egészséges táplálkozás, az energiaegyensúly visszaállítása érdekében kidolgozott programok (állapotfelmérés, egészségügyi szűrések, egészségügyi és dietetikai tanácsadás, receptklub, receptkönyv kiadása, egészségnapok, egészséghét, interaktív weblap, életmódtábor); a rendszeres testmozgást elősegítő szabadidős programok (túra, gerincvédő jógatorna, családi torna, kismamatorna); a családi életre való felkészülést támogató programok (szülésfelkészítő, babaváró előadássorozat, családi konzultációs tanácsadás, „elég jó apa” klub); a dohányzásról való leszoktatást támogató program; stresszkezelés, mentális egészségvédelem (kiégés-megelőzés, relaxációs technikák). A kínálatról részletesen a projektgazda Kicsikék Alapítvány honlapján (www.kicsikekalapitvany.hu), valamint a Facebookon (www.facebook.com/kicsikek.alapitvany) tájékozódhatnak az érdeklődők.