Színes programkavalkádot tesznek még vonzóbbá Györkönyben

foto01_web

Funky Party-tól az újborkóstoló eseményig már évek óta számos izgalmas program közül választhatnak az érdeklődők Györkönyben. Ennek a színes palettának ad nemsokára még érdekesebb körítést az a beruházás, amely immár célegyenesbe ért a községben. „A györkönyi Pincehegy építészeti örökségének turisztikai fejlesztése” elnevezésű, európai uniós projekt várhatóan még népszerűbbé teszi a település programjait mind a helyiek, mind a turisták körében.

– Az évről évre visszatérő rendezvényeink nemcsak az itt élőket kovácsolták még jobb közösségbe, de a község idegenforgalmi vonzerejét is növelik – mondja Györköny polgármestere. Braun Zoltán e programok sorából is kiemeli a Funky Party-t, amelyet minden esztendő júliusában rendeznek, és a fiatalok körében különösen nagy népszerűségnek örvend. E közös főzéssel, sportversenyekkel, játékos vetélkedőkkel, szalmabála-medencékkel, habpartyval és diszkóval is kiegészült fánkfesztivál messzi földről is idecsalogatja a látogatókat.

A település egyebek mellett a ZeGaBo rendezvénynek is minden évben helyet ad – ezt a programot a zene, a gasztronómia és a bor találkozásaként hirdetik. A Falu- és nemzetiségi nap pedig immár évtizedek óta a település legnagyobb ünnepe; augusztusban tartott össznépi találkozás, melyen együtt szórakozhatnak a györkönyi családok a hazánk más német nemzetiségű településeiről, sőt, még külföldről is érkezett vendégekkel. A mindig augusztus végén sorra kerülő Szüreti fesztivál programjában hintós-fogatos-traktoros felvonulás is szerepel, helyi kultúrcsoportok lépnek fel, és immár évek óta önálló eleme a Pincehegyi Derby, amelynek keretében lóversenyt tekinthet meg a közönség a Pincehegyen kialakított fröccspáholyokból. A Gácsérok és újborok elnevezésű rendezvény pedig az újbor első össznépi tesztje, amikor novemberi bortúra során végig lehet járni a Pincehegyet, s a programot kacsavacsora zárja.

Az idén júliusban sikert aratott Családi nap már annak a turisztikai projektnek a része, amely helyi értéket, épp a Pincehegy építészeti örökségét hivatott kor- és népszerűbbé tenni. A szóban forgó eseményen a gyerekek már birtokba is vették az elkészült tematikus játszóteret (annak elemei a borkészítéshez köthető tárgyakat, alapanyagot mintáznak – ilyen pl. a hordóból készült kisvonat), és hamarosan az interaktív kiállítóterem, Nótafa-ösvény létesítését, a kiállító- és rendezvénytér rekonstrukcióját is magában foglaló teljes fejlesztés befejeződik. Braun Zoltán biztos abban, hogy Györköny jellegzetességeinek, a több száz éves pincefalu értékeinek-hagyományainak újszerű bemutatása azt is eredményezi, hogy a község egyre ismertebb rendezvényeinek vonzereje is tovább nő. A még több vendég pedig – mondja a polgármester – a település és a Pincehegy jóhírét is még messzebb viszi majd.

„A györkönyi Pincehegy építészeti örökségének turisztikai fejlesztése” elnevezésű, TOP-1.2.1-15-TL1-2016-00023 azonosítószámú projekt kedvezményezettje a Györköny Községi Önkormányzat. A pályázat célja az épített kulturális örökség megőrzése, a hagyományok fenntartása és bemutatása. A program 98,76 millió Ft pályázati támogatásban részesült (a támogatás aránya 100%). A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg. A fejlesztés 2019 elején kezdődött, és 2019. szeptember 30-ig tart.

További információ kérhető:

Braun Zoltán polgármester
Tel: +36 20 371 7273
E-mail: polgarmester@gyorkony.hu

foto02_web

Írj kommentet

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>