Egy nem mindennapi kihívás és gesztus margójára
Everesting – egy különleges kihívás, amely ezúttal egy kicsit Pécs, kicsit Dél-Dunántúl, de kicsit Svájc, sőt valahol Kína és Nepál is. És nagyon a sportról, a családról, az életről és az egészségről szól. De leginkább egy nemes gesztus, amellyel Láng Zsolt beteg dél-dunántúli gyermekeknek, valamint az Eurakvilo Alapítványnak segít. Vele beszélgettünk.
– Először is segíts összefoglalni, kérlek, mi is lesz ez a különleges kihívás!
– Május utolsó szombatján egy svájci hegyen egy olyan, biciklis megmérettetésbe vágok bele, amely legalább annyira nehéz, mint megmászni a Mount Everestet. Ezzel az lesz a fő célom, hogy felhívjam a figyelmet a pécsi Eurakvilo Gyermekonkológiai és Gyermekhospice Közhasznú Alapítvány munkájára, akik immár 10 éve segítik a dél-dunántúli daganatos beteg gyermekeket. Remélem, ahhoz is hozzá tudok járulni, hogy mind többen ismerjék meg a szervezetet, és támogassák anyagilag is. Megérdemelné.
– Sok kérdést vetett fel az összefoglalód. Kezdjük azzal, hogy svájci hegyet mondtál. Miért olyan távoli lesz a helyszín?
– Egyszerű a válasz: én most Svájcban élek. A munkám kapcsán hat évvel ezelőtt költöztünk ki, és egy nagyvállalat főállású HR vezetőjeként dolgozom. A családom pedig már öt fős: férj, és három kislány büszke apukája vagyok.
– Onnan Svájcból egy pécsi székhelyű szervezetnek készülsz segíteni. Ezek szerint a múltad ide köt?
– Ezer szállal kötődöm Pécshez. Ott jártam óvodába, majd a Jókai Úti Általános Iskolába, azután a Janus Pannonius gimnáziumba, végül pedig a Közgázra is. Nagyon jó volt pécsi diáknak lenni, rengeteg emlék fűz pl. a Széchenyi és a Jókai térhez, a koncertekhez – pl. akkor indult a Kispál és a Borz is. Én amúgy is igen aktív közösségi életet éltem, a középiskolában a diákönkormányzat elnökeként, a Közgázon a hallgatói önkormányzat vezetőjeként is tevékenykedtem.
– Így már érthető a pécsi irány. És miért éppen az Eurakvilo Alapítvány munkájára szeretnéd felhívni a figyelmet?
– Ennek több összetevője is akad. Először is feltettem magamnak a kérdést, hogy ki is vagyok én, honnan jövök, és mi a fontos nekem. Márpedig a pécsiségen túl a család is pillér számomra: a szeretetről, az együttlétől és az otthonról szól – és ez utóbbi végül is bárhol lehet, csak együtt legyünk. Aztán ott az egészség, amelyet szinte mindenki természetesnek vesz, amíg meg nem betegszik. Én sajnos édesanyámat nagyon fiatalon, mellrákban veszítettem el, és ezek így együtt vezettek arra a döntésre, hogy daganatos gyermekeknek segítő szervezetre hívjam fel a figyelmet. A kérésemre egy pécsi barátom három konkrét lehetőséget mondott, s azok közül választottam ki végül az Eurakvilo-t.
– Miért éppen azt?
– Korábban semmit sem tudtam róluk, de az interneten utánuk néztem, és amit találtam, az meggyőzött. Nagyon hitelesek, hiszen immár egy évtizede segítik a pécsi gyermekklinika onkohematológiai osztályának munkáját, ahová az egész Dél-Dunántúlról kerülnek kis betegek. A szóban forgó osztályt épp a szervezet kuratóriumi elnöke vezeti, és az Eurakvilo sokrétűen és elkötelezetten dolgozik abban a szellemben, miszerint „a gyermekonkológia elsősorban az életről szól”. Megtisztel, ha rájuk irányíthatom a figyelmet.
– Amivel rájuk irányítod, az egy különleges sportteljesítmény. Mekkora szerepet játszik az életedben a sport?
– Tollaslabda, futás, kerékpározás, triatlonozás – a mozgás, az egészséges életmód most már hosszú évek óta szerves részét jelenti a mindennapjaimnak. Már önmagában az is jó, hogy a rendszeres mozgás remekül kiegészíti a „multi-életemet”: a székben ülős munkám mellett sportolok, sportcélokat tűzök ki, amelyeket elérhetek; felkészülök versenyekre, teljesítem a terveimet stb. Többek között így futottam már le négy maratont is, majd három éve váltottam az összetettebb ágra, a triatlonra. A feleségem és én is amatőr versenyzők vagyunk, de edző segítségével már szép eredményeket tudhatunk a magunkénak. Ráadásul külön öröm számomra, hogy a triatlonban a futás és az úszás mellett a kerékpározás is benne foglaltatik, mivel a különböző sportágak közül nekem a biciklizés az igazi szerelem.
– Akkor ezért választottad most is a kerékpáros kihívást. De mi is ez az Everesting?
– Egy nagyon kemény sport-próbatétel. Arról szól, hogy kiválasztasz egy emelkedőt, aztán addig tekersz rajta fel-le, ameddig el nem éred a 8848 méteres szintemelkedést. (A Mount Everest a legmagasabb hegy a Földön, a csúcsán – 8848 méter magasságban – halad át Kína és Nepál határvonala – a szerk.) A Covid-járvány időszakában egyre több sportoló vágott bele, és bár én a magam számára először elérhetetlen célként gondoltam rá, végül – miután Svájcban tavaly után idén is törölték valamennyi triatlonversenyt – úgy döntöttem, megpróbálom.
– Mi alapján sikerült pontosan meghatároznod, hogy hol, hogyan, mennyit kell tekerned a saját Everestedre?
– Egy alkalmazás segítségével lehet szakaszt választani, annak hossza és emelkedése ismeretében. Utánaolvastam, videókat is néztem: olyan helyszínt és útvonalat kerestem, amely egyebek mellett nincs messze, nem túl könnyű szakasz (mivel különben túl sokat kell tekerni), de nem is túl meredek (hogy tudjak haladni rajta), és nem is túl hosszú (mert akkor lefelé kihűlnek az izmok, úgy pedig nehezebb újra nekiveselkedni az emelkedőnek). Így kötöttem ki végül a Zürich melletti Albis-hágónál. Május 29-én 70-szer fogok felbringázni a hegyre egy kb. 2 km-es, 7% meredekségű emelkedőn. Ez mintegy 280 kilométer távot, 8848 méter szintemelkedést és 15 óra tiszta menetidőt jelent.
– Milyen reményekkel edzel addig is, vágsz majd neki a nagy napnak?
– Az egyik célom az, hogy a kihívásnak (amelyhez az Eurakvilo-val közösen Facebook-eseményt is létrehoztunk) eleget téve megmutassam, hogy kemény munkával, kitartással és kellő alázattal szinte a legnehezebb feladatok is teljesíthetők. De ennél sokkal lényegesebb az, hogy én is ráirányíthatom a figyelmet az Eurakvilo Alapítványra. El sem tudom képzelni, hogy a beteg gyermekeknek és családjaiknak nap mint nap milyen nehézségekkel kell megküzdeniük. Bízom benne, hogy az alapítványnak segítve kicsit könnyebbé tehető ez a küzdelem, hogy még többen nyerhessék meg a saját harcukat. Ha ennek az interjúnak az olvasói is így éreznek, kérem, hogy ők is támogassák az Eurakvilo Alapítványt egy-egy adománnyal! Bármilyen kicsi vagy nagy összegről is legyen szó, az itt garantáltan jó helyre kerül.
– Úgy hallottam, te ebben az adományozásban is jó példával jártál elöl.
– Tudom, hogy az Eurakvilo-nak mindig van beszerezni és fejleszteni valója. Most éppen elősegítenék egy molekuláris genetikai analízis pécsi meghonosítását, ezen túlmenően pedig – ha lesz rá anyagi forrásuk – új gyógyszerhűtő, ultrahang-vizsgálófej, biopsziás tűk és vérvételi lándzsák vásárlását is tervezik.
– És végezetül: mik a te aktuális terveid?
– Ami azt illeti, a családunk épp nagy lépésre készül: június végén hazaköltözünk Magyarországra. Én a munkámat onnét is ugyanúgy tudom folytatni, és mivel a legnagyobb lányunk most negyedikes, a legkisebb pedig elsős, úgy döntöttünk, ez jó időpont arra, hogy a hat év Svájc után újra otthon folytassuk az életünket.