Magyarországon egyedülálló önkéntes programban vesz részt a pécsi Fogd a Kezem Alapítvány
Az önkéntesség felkarolása Európa-szerte kiemelt feladat, a fiatalok és idősebbek nemzetközi mobilitásának támogatása kiemelt célja az Európai Uniónak. Egyre nagyobb hangsúlyt kap a fogyatékkal élők önkéntességének, tapasztalatszerzésének segítése. Ebből a feladatból veszi ki részét a pécsi Fogd a Kezem Alapítvány azzal, hogy 7 külföldi, fogyatékkal élő önkéntest és kísérőiket fogadja tapasztalatcserére és jó gyakorlatok átvételére két héten keresztül szeptember 11. és 24. között.
Az Európai Szolidaritási Testület hazai képviselője, az itthoni európai mobilitásért felelős hazai szervezet, a Tempus Közalapítvány által kiírt és gondozott pályázat keretében valósul meg a csoport látogatása. 2 fő és segítőik Belgiumból, 5 fő és kísérőik pedig Spanyolországból érkeznek, hogy megismerjék a pécsi szervezet munkáját, és inspirációt merítsenek otthoni tevékenységükhöz. Az érkezők között Down-szindrómások és enyhe és középsúlyos értelmi fogyatékkal élők találhatók.
– Alapítványuk 2002 óta vesz részt mobilitási programban, amelynek keretében szinte minden évben 1-2 külföldi, nem sérült önkéntes segítette fél-egy éven át a munkánkat – mondja Magda Fruzsina, a program koordinátora. – Ez a program azonban jelentősen eltér a korábbi vállalásainktól, hiszen ezúttal fogyatékkal élő külföldieket fogadunk közel két héten át. Számunkra is új lehetőség ez, igyekszünk felnőni a feladathoz, és bevonni az érkező önkénteseket, fiatalokat az itteni munkába, tapasztalatcserébe. – teszi hozzá Fruzsina.
A program során a Fogd a Kezem Alapítvány elsősorban saját tevékenységével ismerteti meg a vendégeket. Mivel a látogatás elsődleges célja a tapasztalatszerzés és a lehetséges jó gyakorlatok átvétele, ezért az érkező önkéntesek betekintést nyerhetnek többek között az alapítványnál évek óta sikeresen zajló művészetterápiás programba, az Art Brut szemináriumba, közösen főznek, és egy interaktív drámapedagógiai foglalkozáson vesznek részt a Janus Pannonius Múzeumban. Ezen túl ellátogatnak két másik pécsi szervezethez. A tapasztalatszerzést egy budapesti kirándulás zárja.
– Az igazán egyedülálló ebben a programban az, hogy nem volt arra még példa nálunk, hogy fogyatékkal élők csoportosan látogassanak el hozzánk ennyi időre. Azonban számunkra egyrészt nagyon fontos volt, hogy ily módon is bekapcsolódhassunk a nemzetközi vérkeringésbe, másrészt ez a program megadja a lehetőséget, hogy tanuljunk egymástól, és megmutathassuk a nálunk felhalmozott több évtizedes tudást is. – egészíti ki szavait Magda Fruzsina.
Az ilyen típusú programok legnagyobb előnye, és egyben a legnagyobb lehetőség, hogy az érintettek tanuljanak egymástól, illetve, hogy a kevésbé mobilis társadalmi csoportok is tapasztalatszerzési lehetőséghez jussanak.
A program az Európai Szolidaritási Testület támogatásával valósul meg.
További információ, interjúkérés:
Berta János
berta.janos@pticom.hu