Éves arhív: 2011

Közel száz résztvevő a Négy Évszak futáson

Augusztus utolsó hétvégéjén rendezték a Négy Évszak futás második állomását. Az időjárás ideálisnak bizonyult a Félmaraton, Minimaraton, Maratonka és Törp-maraton nyári állomásán: kellemesen meleg, szellős, kifejezetten jó futóidő fogadta a mozogni vágyókat. Az időjárás teljesen ideálisnak bizonyult a Négy Évszak…
Tovább

Diszkó helyett olvasás, kocsma helyett ifjúsági klub

Attitűdvizsgálat is alátámasztotta az Együtt a fiatalokért program sikerességét. Fogékonyabbá váltak az óvodások és iskolások a kultúrára, a sportra, a hasznos szabadidő-eltöltésre – ezt bizonyította az a vizsgálat, melyet az Együtt a fiatalokért program kezdetén, illetve befejezte előtt végeztek el…
Tovább

Temetőben dolgoznak az elítéltek Pécsett

Bevált az elképzelés, hogy a pécsi köztemetőben is dolgozzanak a közérdekű munkára ítéltek. A Baranya Megyei Kormányhivatal Igazságügyi Szolgálata már több mint fél év tapasztalatait értékelhette, hiszen a Pécsi Temetkezési Kft.-vel a múlt év végén egyezett meg az elítéltek foglalkoztatásáról….
Tovább

Példaértékű összefogás a Balokányligetért!

Megalakult a Balokány-ligetért Egyesület. Példaértékű összefogást terveznek Pécsett. Bejegyezték a Balokány-ligetért Egyesületet. Az Összefogás tagjai az új szervezetet elsősorban annak érdekében hozták létre, hogy az az önkormányzattal megállapodást köthessen a terület kezelésére. Alapító okirata szerint a liget fejlesztését is vállalja,…
Tovább

Ez Klassz! Pannon Klassz Közösség

Döntés született az idei évi klaszter-pályázatokról. A PBKIK.hu  “Nyertes klaszter pályázatok a régióban” című írása ismerteti a Dél-dunántúlon érintett és nyertes klasztereket, – közöttük a pécsi  Pannon Klassz Közösség Kulturális Klasztert (rövid elnevezés: Pannon Klassz Közösség). A Pannon Klassz Közösségnek…
Tovább

Sámli Színház az Idővonat Olvasótáborban

A Csorba Győző Megyei- Városi Könyvtár hagyományos nyári rendezvénye az Idővonat Olvasótábor, mely zárónapi programjában szerepel a Sámli Színház. A záróest 2011. július 30-án 18.00-kor lesz a Tudásközpontban. Részlet a programból: Improvizációs gyakorlatok Sámli Színház* – a Pódium előadásában Szereplők:…
Tovább

Mecsekfalui falunap: Remek programok rekkenő hőségben

Rekkenő hőségben július 9-én rendezték meg Mecsekfalun az idei falunapot. A Mecsekfalui Részönkormányzat szervezésében lezajlott program délelőtt 10 órától kezdődött, amikor a gyermekek kapták a főszerepet. A légváron kívül aszfaltrajz-, illetve lufifújó- verseny várta az érdeklődőket. Ezzel párhuzamosan már a…
Tovább

Népviseletekből nyílt kiállítás Mánfán

A hagyományoknak megfelelően, az önkormányzat épületének kultúrtermében megrendezett kiállítással vette kezdetét az idei „mánfai napok”. Július 1-jén nyílt meg Papp Judit Elza zene- és táncpedagógus felbecsülhetetlen értékű magángyűjteményének egy szeletéből összeállított „Népviseletek” című kiállítás. A rendezvény megnyitóján előbb a Misina…
Tovább

Mozgássérültek: Egy pillanat – harminc évről

A mozgássérült emberek önszerveződése több mint harminc éves múltra tekint vissza. A pártállam időszakában bármilyen polgári szerveződést a párt, a hatóságok idegenkedve, ellenszenvvel néztek és ahol, amikor csak lehetett, akadályozták, hátráltatták, a résztvevőket adott esetben még szankcionálták, büntették is.       Hankiss…
Tovább